Hóba borult Magyarország, megbénult a közlekedés

Hótakaró fedte be szinte egész Magyarországot és a vihar sem kímélt több települést: kidőlt fák és leszakadt vezetékek miatt megbénult a tömegközlekedés, emellett több út járhatatlanná vált a hófúvások miatt.

Fotók: BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság/Facebook

Az Index.hu portál szerint a katasztrófavédelem arról számolt be, hogy szerda este óta főként kidőlt fák eltávolításához és árokba csúszott járművek mentéséhez kérték az egységek segítségét.

Elsősorban a fővárosban és környékén, valamint a Dunántúlon sok munkát adott a tűzoltóknak a téliesre fordult időjárás, a havazás. Többször kellett az úton keresztbe fordult, árokba csúszott és felborult járműveknél is segíteniük a tűzoltóknak.

Az Origo cikke szerint országszerte késtek a vonatok csütörtökön, az időjárás jelentős fennakadásokat okozott a vasúti közlekedésben is. A MÁV tájékoztatta erről az utasokat, akik így csak több órás késéssel tudtak eljutni az úti céljukhoz.

A meteorológusok szerint az ország nagyobb részén marad a túlnyomóan borult, párás idő péntek éjfélig. Főként a Dunántúl nyugati részén, illetve északkeleten lesz szakadozott, kevesebb a felhőzet, és elsősorban az említett tájakon éjszaka zúzmarás köd képződik, amelynek egy része péntek napközben is tartósabban megmaradhat.

Némi napsütés így legfeljebb csak kevés helyen lehet. A havazás, havas eső, eső intenzitása tovább gyengül, éjszakára megszűnik, de néhol hószállingózás, szitálás még ezt követően is előfordulhat. Éjszaka mindenhol csillapodik a légmozgás, majd pénteken napközben az északnyugati részeken fordulhat elő szélélénkülés a már délkeletire forduló szélből.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?