Hat képviselője lesz az RMDSZ-nek a Kolozs megyei tanácsban
Bővül az RMDSZ-es képviselők száma Kolozs megye önkormányzatában: a vasárnapi helyhatósági választások eredményeként az eddiginél egyel több, azaz hét mandátumot szereztek a tanácsba.
Pénteki közleményükben kiemelték, hogy rekordszámú szavazatot kaptak. „Míg 2020-ban csupán 29 144-en szavaztak az RMDSZ Kolozs megyei tanácsosi listájára, 2024-ben 43 339 személy szavazott bizalmat a jelöltjeinknek. A következő 4 évben 7 települést vezet majd RMDSZ-es polgármester, 130 önkormányzati képviselőre számíthat majd a magyar közösség” – mondta el Antal Géza, a szövetség területi ügyvezető elnöke.
Közölték, hogy a megyei önkormányzatban Vákár István, Balla Ferenc, Rés Éva, Antal Géza, Szabó-Csorba Zsuzsanna Emese, valamint Lörinczi Zoltán alkotják majd az RMDSZ frakciót.
Ami Kolozsvárt illeti: a helyi tanácsosi listájukra hatezerrel több voks érkezett, mint négy évvel ezelőtt. A 17 583 szavazat révén négy önkormányzati képviselőjük lesz majd Oláh Emese, Azzola Katalin, Bódis György és Andacs Zsolt Levente személyében.
Az önkormányzati választásokra az RMDSZ Kolozs megyei szervezete összesen 14 polgármesterjelöltet állított. A megméretkezők közül nem szerzett tisztséget Oláh Emese Kolozsváron, Márton Henrietta Judith Bálványosváralján, Zeng János Tordaszentmihályon, Balla Ferenc József Magyarkapuson, Szöllösi Sanda Magyargorbón, Grúz István Bonchidán, valamint Antal István Bánffyhunyadon. Polgármesterük lesz viszont Tordaszentlászlón (Asztalos István), Magyarszováton (Balázs István Botond), Kisbácson (Balázs János), Körösfőn (Bodis László), Buzán (Csatlós Árpád), Várfalván (Mărginean János) és Kalotaszentkirályon (Póka András György).
A Kolozs megyei közigazagatási egységek több mint felében van helyi önkormányzati képviselője az RMDSZ-nek, tájékoztattak.
Ami a helyi önkormányzati képviselőket illeti sikerült növelni a mandátum számokat 12 közigazgatási egységben: Dés, Bánffyhunyad, Kisbács, Körösfő, Szászfenes, Magyarkapus, Erdőfelek, Magyarkáján, Kolozs, Katona. Az előző önkormányzati választásokhoz képest sikerült Aranyosgyéresen is visszakerülni a helyi tanácsba. Kilenc közigazgatási egységben viszont kevesebb helyi tanácsost sikerült küldeni 2020-hoz képest, Szépkenyerűszentmárton községben idén nem sikerült listát indítani a helyi közösségnek. Bár ebben az évben újra sikerült listát indítani Apahida községben, nem gyűlt össze a szükséges szavazatszám a tanácsosi mandátum megszerzéséhez, összegzett közleményében az RMDSZ területi szervezete.
CSAK SAJÁT