Hungarikum lett a pozsonyi kifli

A Hungarikum Bizottság döntése értelmében a höveji csipkével és a pozsonyi kiflivel bővült a Hungarikumok Gyűjteménye - jelentette be keddi sajtótájékoztatóján Budapesten az agrárminiszter.

Nagy István a testület indoklását ismertetve elmondta, hogy az egyedülállóan változatos höveji csipke eredete a 19. századig nyúlik vissza, és gyorsan hírnevet szerzett a Győr-Moson-Sopron vármegyei községnek. Az 1962-es brüsszeli világkiállításon aranyéremmel jutalmazták, 2017 óta az UNESCO szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékének része. A pozsonyi kifli a téli ünnepek hagyományos magyar süteményeként válhatott hungarikummá. Első receptje Czifray István 1830-ban megjelent Magyar nemzeti szakácskönyvéből ismert, 2012 óta a hagyományos különleges termék címet viseli - tette hozzá az agrárminiszter.Fotó: Facebook/Ezerszínű Világ

A hungarikumok az ország arculatának mindennapi és mindenütt jelen lévő építőkövei, amelyek szavak nélkül mesélnek a magyarokról, a hagyományaikról, a leleményességükről - hangsúlyozta a tárcavezető, aki arra bíztat minden közösséget, hogy a hagyományaikat jelöljék a helyi értéktárakba, mert azok ezt követően nemzeti értékek, akár hungarikumok is lehetnek. Közös feladat megismertetni és megszerettetni a nagyvilággal az ország kiváló ételeit és italait, csodálatos természeti adottságait, művészeti örökségét, a magyar tehetségek teljesítményét. Az értékek védelme az identitás- és hagyományőrzést, a kultúra átörökítését is segíti, méghozzá nem az elkülönülés, hanem a nemzeti összetartozás igényével - hangsúlyozta Nagy István.

A Magyar Értéktár bővítéséről a magyar életmód és nemzeti értékeink védelméért felelős miniszterelnöki biztos számolt be. V. Németh Zsolt közölte, hogy kiemelkedő nemzeti értékké nyilvánították a lángost, amit ma már nem csak a magyarok ismernek és szeretnek, valamint a kubikusságot, amely a 19. század második felében, az alföldi csatorna-, út- és vasútépítések idején vált híressé mint jellegzetesen magyar vándormunkás tevékenység. Bár a gépek terjedésével elvesztette a jelentőségét, emléke máig él, Csongrád városa még szobrot is állított a kubikusoknak - tette hozzá.

A 2012. július 1-jén hatályba lépett törvény szerint a hungarikumok a magyarságra jellemző tulajdonságaikkal, egyediségükkel, különlegességükkel, minőségükkel a magyarság csúcsteljesítményei. A Hungarikumok Gyűjteményét a kiemelkedő nemzeti értékeket tartalmazó Magyar Értéktár követi, az értékpiramis alapjait a megyei, az ágazati és a külhoni értéktárak alkotják. A Hungarikumok Gyűjteményébe a Hungarikum Bizottság 31. ülését követően 87 nemzeti érték, a Magyar Értéktárba 150 nemzeti érték tartozik.

Kapcsolódók

Kimaradt?