Hetven éves az Európai Parlament

Az Európai Parlament elődje, az Európai Szén- és Acélközösség Közgyűlésének hetven évvel ezelőtti, 1952-es megalakítására emlékezett strasbourgi plenáris ülésén kedden.

Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke az ünnepségen azt mondta, Európa az emberek által feltett kérdésekre adott válasz, a reményt, a bátorságot és a hitet szimbolizálja.

Alexander de Croo belga miniszterelnök azt mondta, Európát ma a jövőképpel rendelkező állampolgárok mozdítják előre. Olyan európaiak, akik uniós választ várnak a migrációs, a koronavírus-járvány okozta válságra, vagy energiaválságra.

Xavier Bettel luxemburgi miniszterelnök beszédében kifejtette, európaiak hét évvel a második világháború után úgy döntöttek, hogy közösséget hoznak létre. Olyan közösséget, amelyben az emberek szabadok lehetnek. "Ez az európai projekt. Lehetsz más, és pont ebben, a változatosságban rejlik a gazdagságunk" - fogalmazott.

Élisabeth Borne francia miniszterelnök Franciaország szerepét emelte ki az Európai Unió felépítésében, és az Európai Parlament egyik székhelyeként működő Strasbourg jelképes fontosságáról beszélt. Hangsúlyozta, hogy Franciaország elkötelezett a közös európai jövő mellett. Strasbourg Európa ideája: egy olyan Európáé, amelynek jövője közös - mondta a francia miniszterelnök, majd hozzátette: nem szabad szem elől tévesztenünk, hogy mi is Európa, miből jött és merre tart.

Szeptember 10-én volt hetven éve, hogy először összeült az Európai Szén- és Acélközösség Közgyűlése. A testület 1952-ben a nemzeti parlamentekből érkezett 78 képviselőből állt. 1958-ban az Európai Gazdasági Közösség és az Európai Atomenergia-közösség létrehozásával a közgyűlést kibővítették és átnevezték az Európai Parlament Közgyűlésének. Az intézmény 1962-ben vette fel az Európai Parlament nevet.

Kapcsolódók

Kimaradt?