A holland kormánypárti EP-képviselők nem szavazták meg a Románia schengeni csatlakozásáról szóló állásfoglalást

Mark Rutte holland miniszterelnök pártjának valamennyi európai parlamenti képviselője tartózkodott a Románia schengeni csatlakozásáról szóló szavazáson, egy másik holland kormánykoalíciós képviselő pedig ellene szavazott.

Mark Rutte holland miniszterelnök pártjának mind az öt képviselője tartózkodott kedden az Európai Parlamentben, amikor a képviselők arról az állásfoglalásról szavaztak, amely Románia és Bulgária schengeni övezethez való csatlakozását hagyja jóvá. 

Az Európai Parlament által közzétett szavazási lista szerint a holland Renew csoport képviselői, a holland kormánypárt tagjai tartózkodtak. Egy másik holland EP-képviselő pedig a Románia schengeni csatlakozását szorgalmazó állásfoglalás ellen szavazott.

Fotó: Agerpres/EPA

Az Európai Parlament kedden nagy többséggel elfogadta azt az állásfoglalást, amelyben sürgeti a tagállamokat, hogy Románia és Bulgária haladéktalanul csatlakozhasson a schengeni térséghez – olvasható az intézmény közleményében.

Az állásfoglalást 547 szavazattal 49 ellenében, 43 tartózkodás mellett fogadták el. Románia uniós csatlakozása óta ez a negyedik ilyen állásfoglalás, amelyet az Európai Parlament elfogadott.

Románia és Bulgária schengeni csatlakozásáról várhatóan december 8-án, az EU Bel- és Igazságügyi Tanácsának ülésén születik döntés.

Románia év végi schengeni csatlakozási esélye döntően attól függ, hogy az Európai Bizottság pozitív jelentést készít-e az igazságügyi jogszabályokról. Az együttműködési és ellenőrzési mechanizmus elengedhetetlen a román erőfeszítések pozitív kimeneteléhez – mondta Mark Rutte holland miniszterelnök, aki a múlt héten Romániába látogatott.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?