Dubravka Šuica, az EB alelnöke: az EU Tanácsától függ Románia schengeni csatlakozása

Az Európai Unió polgárainak „folyamatosan részt kell venniük a demokratikus folyamatban”, „a demokráciát ápolni kell”, mert „nem magától értetődő”, és „jelenleg nagy kihívásoknak van kitéve” – nyilatkozta Dubravka Šuica, az Európai Bizottság demokráciáért és demográfiáért felelős alelnöke pénteken Bukarestben az Agerpresnek adott interjúban.

Az uniós biztos elmondta, hogy az európai polgároknak az Európa jövőjéről szóló konferencia keretében tett javaslatainak több mint fele könnyen megvalósítható, a többi megvalósításához azonban az európai szerződések módosítására van szükség. Az Európai Bizottság és az Európai Parlament szerinte nyitott a szerződésmódosításokra, de a végső döntést a 27 tagállamnak egyhangúan kell meghoznia.

Fotó: Agerpres

Beszélt arról is, hogy az Európai Unió jelenleg elnéptelenedő vidéki területei a jövőben újra vonzóvá tehetők és újra benépesíthetők, és a falusi élet, beleértve Romániát is, fenntartható lehet, ha az európai forrásokat megfelelően használják fel, és ha az alapvető szolgáltatásokat, különösen a szélessávú internethálózatot elérhetővé teszik.

Dubravka Šuica az interjúban ismételten megerősítette, hogy az Európai Bizottság álláspontja szerint Románia felkészült a schengeni csatlakozásra. Az uniós biztos „pozitívnak” értékelte Románia csatlakozásának helyzetét, de hozzátette, hogy a végső szót az Európai Unió Tanácsa mondja ki.

Dubravka Šuica csütörtökön kezdte meg romániai látogatását. Bukarestben találkozott Nicolae Ciucă miniszterelnökkel, Gabriela Firea család-, ifjúság- és esélyegyenlőségi miniszterrel, Daniela Gîtman külügyi államtitkárral és Nicuşor Dan bukaresti főpolgármesterrel, valamint meglátogatta az ukrán menekültek számára integrált szociális szolgáltatásokat nyújtó Ominis komplexumot.

Az Európai Bizottság alelnöke szombaton Kolozsváron tartózkodik, ahol találkozik Emil Boc polgármesterrel, majd a Babeş-Bolyai Tudományegyetemet keresi fel és részt vesz az Európai Néppárt nőszervezeteinek Őszi Akadémiáján.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?