FRISSÍTVE – Portugália támogatja Románia csatlakozását a schengeni övezethez

FRISSÍTVE: A hivatalos romániai látogatáson lévő portugál miniszterelnök kijelentette bukaresti sajtótájékoztatóján, hogy országa támogatja Románia schengeni övezethez való csatlakozását. FRISSÍTÉS: Kétoldalú védelmi megállapodást írtak alá.

Antonio Costa köszönetet mondott a Portugáliában élő román közösségnek a beilleszkedéséért és az ország fejlődéséhez való hozzájárulásáért. „Kétségtelenül támogatjuk Románia csatlakozását a schengeni övezethez, és reméljük, hogy ez a csatlakozás megkönnyíti majd a Portugáliában élő románok utazását, valamint a cseréket országaink és népeink között” – mondta Antonio Costa a Nicolae Ciucă román miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatón.

Kétoldalú védelmi megállapodás
Vasile Dîncu román és Helena Carreiras portugál védelmi miniszter csütörtökön Bukarestben aláírta a Románia és Portugália közötti védelmi együttműködési megállapodást. A védelmi minisztérium szerint ez a megállapodás hozzá fog járulni egyrészt a két ország közötti kétoldalú védelmi együttműködés, másrészt pedig a NATO és az EU keretében megvalósuló együttműködés megerősítéséhez, megteremtve ezzel a román–portugál kapcsolatok megszilárdításának feltételeit, amelyek mind európai, mind szövetségi szinten konvergens célkitűzéseken alapulnak. A dokumentum aláírásának apropóján a két védelmi miniszter megbeszélést folytatott a Fekete-tenger térségének biztonsági helyzetéről, az Ukrajna ellen intézett orosz agresszióról, a NATO elrettentő és védelmi szerepének megerősítéséről a fekete-tengeri övezetben, valamint a kétoldalú kapcsolatok különböző aspektusairól.

A két ország védelmi minisztere által aláírt védelmi együttműködésről a portugál kormányfő kijelentette, az elmúlt években kiváló tapasztalatokat szerzett a kétoldalú védelmi együttműködés terén, amire a legjobb példa az F16-os repülőgépek beszerzésére közösen kidolgozott program; a védelmi miniszterek által most aláírt megállapodással katonai szinten is elmélyül az együttműködés.Antonio Costa portugál és Nicolae Ciucă román miniszterelnök | Fotó: gov.ro

Costa utalt a portugál fegyveres erők romániai küldetésére is, hangsúlyozva, hogy a NATO minden szövetséges ország területét megvédi. „Nagy megtiszteltetés fegyveres erőink számára, hogy Romániában teljesíthetik azt a NATO által ránk bízott feladatot, hogy megerősítsük a védelmi és elrettentő képességet a NATO keleti részén, egy olyan időszakban, amikor Európának szembe kell néznie az Oroszország részéről jövő támadó magatartással, a nemzetközi jog megsértésével és Ukrajna barbár lerohanásával” – mondta, hozzátéve, nincs kétsége afelől, hogy az Európa legnyugatibb részén levő Portugália számára Romániánál kezdődik a biztonsági határ.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

„Határaink védelme nemcsak országhatáraink, hanem minden egyes szövetségesünk határainak védelmét is jelenti. Fegyveres erőink valamennyi NATO-ország határait védik. Biztosan hozzá fogunk járulni mindannyiunk védelméhez, mindannyiunk biztonsága javulni fog, és képesek leszünk biztosítani a békét Európában” – jelentette ki Antonio Costa.

Portugália miniszterelnöke hangsúlyozta, a háborúnak véget kell vetni, meg kell óvni az emberi életeket, valamint Ukrajna szuverenitását és területi sérthetetlenségét.

Ciucă: EU- és NATO-tagállamként Románia és Portugália számíthat egymás támogatására

Az Európai Unió és a NATO tagállamaiként Románia és Portugália számíthat egymás támogatására, és kiváló együttműködést tudnak kialakítani – jelentette ki Nicolae Ciucă maz Antonio Costával közösen tartott bukaresti sajtótájékoztatóján. Ciucă szerint a két miniszterelnök a NATO keleti szárnyán megvalósuló elrettentő és védelmi pozíció megerősítésére irányuló együttműködésről folytatott megbeszélést.

A kormányfő említést tett a két ország közötti védelmi együttműködési megállapodásról, és kifejtette, ez a program nem ért véget a repülőgépek Romániába érkezésével, hanem műszaki, ipari együttműködés formájában folytatódik.

A két miniszterelnök közös aggodalmának tárgya az ukrajnai orosz invázió, a tárgyaláson felmerült, hogy a helyzet súlyosbodhat, ha az orosz katonai erők folytatják az offenzívát Odessza térségében. A román kormányfő ismertette portugál hivatali kollégájával az Ukrajnának nyújtott romániai támogatást, és hangsúlyozta: támogatja, hogy Ukrajna, a Moldovai Köztársaság és Grúzia „a saját érdemei alapján haladhasson az európai integráció útján”.

Kapcsolódók

Kimaradt?