Három, burgonyával megrakott Boeing vethet véget a sültkrumpli-krízisnek Japánban

Korábban Kanadából, hajóval szállították a krumplit a Felkelő Nap Országába.

Három, krumplival teli Boeing 747-es repülőgépet küldenek az Egyesült Államokból Japánba a Flexport Inc. nevű teherszállító cég segítségével, hogy megoldják a japán McDonald’s problémáját: az országban ugyanis akkora hiány van burgonyából, hogy a gyorsétteremláncnak már korlátoznia kellett a menüihez adott sültkrumpli mennyiségét, így a vevők már a nagy menühöz is csak kis krumplit kaphatnak – adta hírül a Fortune.com.Fellégezhetnek a McDonald's rajongók/Fotó: Pexels/Jonathan Borba

Az egész világon problémák vannak az áruszállítással, de a McDonald’s számára ezen felül is gondot jelent, hogy normál esetben a kanadai Vancouver melletti kikötőből szállítják a krumplit, ám a Kanadát sújtó árvízek miatt ez is nehezebbé vált.

A gyorsétteremlánc már korábban közölte, a probléma miatt más alternatívát fognak keresni a burgonya beszállítására, hogy még újév előtt megoldják a fennálló problémát. A tervek szerint ez meg is valósulhat, és december 31-én már újra lehet közepes és nagy krumplit is kérni a japán McDonald’sekben is.

Korábban helyi tévék mutattak be felvételeket arról, ahogyan hosszú sorok kígyóznak a japán étteremlánc üzletei előtt, hogy még utoljára nagy krumplival kérhessék a menüjeiket.

Kapcsolódók

Kimaradt?