Az orvosoknak sincs magyarázatuk a japán járványgörbe alakulására

Az orvosok is tanácstalanul figyelik, hogy az augusztusi számokhoz képest több ezerrel  kevesebb a kovid fertőzöttek száma Japán szerte. Úgy, hogy korlátozások sem voltak igazán.

Japán mára szinte teljesen visszatért a járvány előtti élethez. Tokióban augusztusban még napi 6000 fertőzöttet produkáltak, ma viszont napi száz fertőzött sincs. Az AP hírügynökség szerint ennek még meglehet a böjtje, a gyors lecsengés után ismét felfutás jöhet.

Japánban a vonatok és kocsmák zsúfoltak, mindenki örül a csökkenő esetszámoknak. Igaz: a maszkot most is mindenki hordja. A szakemberek értetlenül állnak a helyzet előtt, mert Japán szinte korlátozások nélkül vészelte át a vírust, miközben másutt nehézségek árán próbálják lenyomni a járványgörbét. Japánban a járvány felfutásakor sem igazán voltak komoly lezárások vagy kijárási korlátozás. Az országban csak egészségügyi vészhelyzetet hirdettek: a vendéglátóhelyek korábban zártak, és nem szolgáltak fel alkoholt. Más közösségi helyek nyitva maradtak, és a különféle rendezvényeket is megtartották, csak távolságtartást javasoltak.

Kapcsolódók

Kimaradt?