Hamis Tyrranosaurus rex csontvázat próbáltak árverésen értékesíteni

A méretes csontvázat 20 millió font körüli összegért szerették volna értékesíteni a hongkongi aukción.

El kellett állnia a Christie's aukciósháznak egy Tyrannosaurus rex-csontváz árverésétől, miután egy ismert paleontológus szerint a csontváz egyes részei egy másik dinoszaurusz maradványaihoz hasonlítanak – írja a The Guardian című brit napilap online kiadása alapján a vg.hu.Fotó: Wikipedia

A Shennek elnevezett, 1400 kilogramm súlyú, 4,6 méter magas és 12 méter hosszú, Montanában kiásott csontvázért mintegy 20 millió fontot vártak volna a Hongkongban megrendezett árverésen. A Christie's szóvivője rövid közleményben tudatta, hogy a megbízóval történt egyeztetést követően a csontvázat kiveszik az árverési tételek közül, és a jelenlegi tulajdonos kölcsönadja egy múzeumnak kiállításra. Az aukciósház nem fűzött magyarázatot ahhoz, hogy miért törölték az árverési tételek közül az aukció fénypontjának számító csontvázat, amelynek becsült értéke 12,7-21,2 millió font.

Mindez azt követően történt, hogy Pete Larson paleontológus, a dél-dakotai Black Hills Földtani Kutatóintézet elnöke felvetette, hogy Shen egyes részei feltűnően hasonlítanak egy másik T. rex, Stan maradványaira, amelyeket szintén a Christie's értékesített 2020-ban rekordáron, 31,8 millió dollárért.

 Larson szerint Shen - ami Istenhez foghatót jelent kínai nyelven - meg nem nevezett tulajdonosa a csontváz hiányzó részeit Shen csontváza alapján készített öntvényekkel pótolta. „Shent használják arra, hogy eladjanak egy dinoszauruszt, amely nem Shen” - mondta Larson a The New York Times amerikai lapnak. „Ez nagyon félrevezető” - tette hozzá.

A Chicagói Természettudományi Múzeum szerint igen ritka, hogy teljes dinoszaurusz-csontvázat találjanak. A legtöbb tárlatban öntvényekkel kipótolt csontvázak láthatók.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?