„Ha a sziréna megszólal, nincs idő öltözködni” – legtöbbször éjszaka zúdulnak rakéták Izraelre

Amikor éjszakánként megszólalnak a légvédelmi szirénák, az izraeliek pizsamában, papucsban rohannak az óvóhelyekre. Körülbelül 50 másodperced van, mielőtt becsapódna a Gázai övezetből kilőtt rakéta – részletezte a Maszolnak Salamon Márton László volt újságíró, aki jelenleg a Román Kulturális Intézet izraeli fiókjának igazgatójaként családjával együtt Tel-Avivban él.

„Próbáljuk derűsen felfogni, próbáljuk átvenni az izraeliek hozzáállását, ami arról szól, hogy néha ez is a mindennapok része – írta le a kultúrdiplomata, hogy milyen az élet Izraelben a hétfő óta tartó rakétatámadások kontextusában. – Az izraeliek ezt úgy veszik, mint adottságot, amivel együtt kell élni. Hozzá vannak szokva, pontosabban hozzáillesztik az életüket. Itt már óvodás koruktól kezdve idomítják a gyerekeket arra, hogyan kell viselkedni riasztás idején, mit kell tenni.”

Hozzátette: ez nem csak formális képzés, nem olyan, mint annak idején a romániai kommunista rezsim idején, amikor volt egyféle polgári védelmi képzés, de azt senki nem vette komolyan. „Itt komolyan veszik, és ennek megvan a látszata” – magyarázta.

Nincs idő öltözködni

Elmondta: amikor megszólalnak a légvédelmi szirénák, Tel-Aviv lakosainak körülbelül 50 másodpercük van arra, hogy az óvóhelyre menjenek. Ennyi időre van szüksége ugyanis a Gázai övezetből kilőtt rakétának, hogy megtegye a mintegy 120 kilométeres távot a városig. Nyilván a Vaskupola rendszer kiszűri a lövedékek 80-90 százalékát, de egyetlen rendszer sem tökéletes - fűzte hozzá.

A rendszert úgy tervezték, hogy elfogja és megsemmisítse a rövid hatótávolságú rakétákat és tüzérségi lövedékeket, amelyek pályája izraeliek által lakott területre vezethet. Ennek amúgy nagy az esélye, mivel Izrael meglehetősen sűrűn lakott. Az elmúlt napokban többször is előfordult, hogy a légvédelmi rendszeren „áthatoló” palesztin rakéta lakott területre csapódott be. Kormányzati források szerint hét izraeli vesztette életét, és kétszázan megsebesültek. (A megtorló izraeli légitámadásoknak 119 palesztin esett áldozatul a pénteki adatok szerint, a sebesültek száma meghaladja a 800-at.)

Az alábbi felvételen látni lehet, ahogy a Gázából kilőtt rakéták a levegőben felrobbannak az elfogórakétával való találkozáskor, illetve hallani lehet a légvédelmi szirénák hangját is.

Salamon Márton László elmondása szerint az újabb izraeli otthonokat eleve úgy építették meg, hogy tartozik hozzájuk egy „biztonsági szoba”. Ezeknek vastag betonfala, illetve páncélozott ajtaja-ablaka van, ami rakétatalálat esetén bizonyos fokú védelmet nyújt. Előfordul, hogy a lakótömbökben egy-egy lépcsőháznak van közös menedékhelye, ha pedig ilyen sincs, a lakók nyilvános óvóhelyeken húzzák meg magukat. Ezeket használják egyébként az izraeliek akkor is, ha az otthonuktól távol, az utcán éri őket a riasztás.

„A sziréna körülbelül két perc után elhallgat, és ha nem szólal meg újra 15 percen belül, akkor ki lehet merészkedni. Ez így megy éjszakákon keresztül” – részletezte az igazgató. Megjegyezte, hogy a Hamász és az Iszlám Dzsihád előszeretettel lövöldöz éjszaka, amikor látványos a felemelkedő „rakétafelhő”, illetve a célba vett területek lakóira gyakorolt pszichológiai hatás is sokkal erősebb, mint nappal.

„Nem félünk, inkább csak kellemetlen, hogy éjszaka több alkalommal is ki kell ugrani a meleg ágyból és bevonulni a biztonsági szobába, amely egyébként pihenésre nem a legalkalmasabb, már csak a mérete miatt sem. Ez egy spájz méretű helyiség, ahol várakozunk, és figyeljük az interneten a híreket” – érzékeltette.

Izrael magasan digitalizált, az óvóhelyekre vonult lakosság internetes applikációk segítségével követheti nyomon a történéseket, reális időben figyelheti a kilövési helyszíneket, a célpontokat stb.

A kultúrdiplomata azt is pontosította, hogy a saját biztonsági szobával rendelkező lakás nem jellemző Izraelben. „Mi kivételezett helyzetben vagyunk, hogy az óvóhely a lakáson belül van. Ha viszont közös óvóhelyre kell menni, az nyilván kellemetlenebb. Öltözködni nincs idő, tehát ha a sziréna szól, az ember magára kap egy köpenyt, és papucsban rohan az óvóhelyre – hacsak nem alszik felöltözve" - magyarázta.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Természetesen vannak, akik pánikrohamot kapnak, pszichológiai kezelésre szorulnak, a becsapódásokról és az áldozatokról nem is beszélve, de statisztikailag ennek a valószínűsége annyira kicsi, hogy a legtöbbeknek sikerül kedélyesen feldolgozni a helyzetet.

"Hangsúlyoznám, hogy itt nincs háborús hangulat, nincs füstölgő romok között bóklászó apokaliptikus társadalom. Nyilván vannak becsapódások, és áldozatok, de az a tény, hogy 9 millió ember reggel felkel, fogat mos és munkába megy, mindent elmond arról, hogyan viszonyul az izraeli társadalom a helyzethez" - emelte ki az ICR tel-avivi igazgatója.

(Címlapfotó: Agerpres/EPA)

Kapcsolódók

Kimaradt?