Gyávának nevezte a háború elől elmenekült ukrán férfiakat egy észt EP-képviselő

Jaak Madison észt képviselő arról beszélt az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén, hogy „Európában közel 800 ezer ukrán férfi van, akik illegálisan megszegték az ukrán törvényeket, és gyáván megszöktek Ukrajnából”.

A Magyar Nemzet által idézett észt képviselő a Kötelezettségvállalások betartása és katonai segítségnyújtás Ukrajnának című vitán tette. Egyetértett azzal a többségi brüsszeli véleménnyel, hogy Ukrajna támogatása „túl kevés és túl kései”, de egy új narratívát is bevezetett. 

A múlt héten volt szerencsénk fogadni Zelenszkij urat Tallinnban, és ő nagyon világosan mondta: szükségük van férfiakra. Több férfira van szükségük, mert több ezer ember halt meg, az ukrán oldalon is. De Európában közel 800 ezer ukrán férfi van, akik illegálisan megszegték az ukrán törvényeket, és gyáván megszöktek Ukrajnából. És nekünk segítenünk kell Ukrajnának ezekkel az emberekkel és katonai segélyekkel is, hogy ne haljanak meg Ukrajnában. Hogy harcoljanak Ukrajnáért és megnyerjék ezt a háborút” – mondta Madison.

Kiképzésen lévő ukrán katonák Fotó: Agerpres

Mint azt már megírtuk, korábban is voltak azzal kapcsolatos hírek, hogy Kijev arra kérte az uniós államokat, segítsenek a hadkötelesek visszaküldésében. A gyakorlatban azonban egyelőre nem történt ilyen eset. „Senki sem adott ki elmenekült ukránt. Jogilag sem kivitelezhető. Ennek ellenére Kijevben folyamatosan ötletetek ezzel kapcsolatban. Egy új elképzelés szerint érvénytelenítenék a külföldön tartózkodó hadkötelesek útleveleit” - mondta a Maszol érdeklődésére Dunda György, a Kárpáti Igaz Szó lapigazgatója. 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?