Kína részvételére is számít Zelenszkij az általa kezdeményezett békecsúcson

Svájc elfogadta hétfőn Volodimir Zelenszkij ukrán elnök felkérését, melynek értelmében a svájci ország adhat otthont a kijevi kezdeményezésű, az orosz–ukrán háború lezárását célzó következő békecsúcsnak – számolt be a Magyar Nemzet a Reuters nyomán.

Sajtóértesülések szerint kedden kezdődnek meg az első egyeztetések a békecsúcs helyszínét és időpontját illetően. Hogy a találkozóra kiket hívnak meg, egyelőre még nem világos, Zelenszkij azonban Viola Amherd svájci elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján kiemelte, nyitottak minden olyan ország részvételére, „amelyek tiszteletben tartják szuverenitásunkat és területi integritásunkat a békecsúcson”. Az ukrán államfő hozzátette: számít a globális dél részvételére is, mely szerinte azt igazolná, hogy az egész világ ellenzi Oroszország agresszióját.

Zelenszkij Svájcban tárgyalna a békéről Fotó: Volodimir Zelenszkij Facebook oldala

Zelenszkij ugyanakkor kiemelte, számít Kína mint a világ egyik nagyhatalma részvételére. Az ukrán elnök a svájci Davosban megrendezett Világgazdasági Fórumon beszélt terveiről, ám már korábban is hangoztatta őket: legutóbb tavaly novemberben a G20 országcsoport csúcstalálkozóján.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?