Gődény, Lenkei és vírustagadó társaik kapták az első Laposföld-díjat

A díjazottak a „vírusbagatellizáló, járványrelativizáló áltudományos gondolatok veszélyes terjedésében” játszott kiemelkedő szerepükkel érdemelték ki az ironikus elismerést.

Idén első alkalommal ítélte oda a Szkeptikus Társaság a Laposföld-díjat. Ez egyfajta citromdíj, amelyet azok kaphatnak, akiknek a munkásságát össztársadalmi szempontból, a tudományba vetett bizalom és tényeken alapuló gondolkodás tekintetében az odaítélők a legkárosabbnak vélik. A tényeken alapuló, racionális gondolkodást és a tudomány eredményeit promováló civil szervezet közleménye szerint a díjat az Orvosok a Tisztánlátásért csoport “prominensei”, Gődény György, Lenkei Gábor, Pócs Alfréd és Tamasi József nyerték el.

A Szkeptikus Társaság azokat díjazta, akik „a legtöbbet tették a tudomány és a józan ész társadalmi elfogadottsága ellen”. A nyertesek egy kétkörös online kiválasztási folyamatból kerültek ki győztesen, ahol a nagyközönség jelölhetett és szavazhatott. A Gődény-Lenkei-Tamasi-Pócs négyes “a koronavírus-járvány ideje alatt széles körben kifejtett tudományellenes és népbutító tevékenységükért” szolgáltak rá a díjra.

A második legtöbb szavazatot Kásler Miklós miniszter, a Magyarságkutató Intézet, valamint Baltavári Tamás író-rendező, a Történelmi Animációs Egyesület elnöke kapta, “a pozsonyi csatáról készült történelemhamisító, tárgyi tévedésekkel tűzdelt, alacsony színvonalú végtermék elkészítéséért”.

Az első ötbe bekerült még Szendi Gábor, “a tudomány megállapításainak következetes félremagyarázásáért, valamint a saját üzletének és termékének propagálásáért a Covid világjárvány teremtette helyzetet kihasználva”, Schobert Norbi, “A nemzet biokémikusa”, „a maszkviselés kapcsán folytatott fáradhatatlan önképző és nép(félre)nevelő tevékenységéért” és Varga “C-peptid” Gábor, “a Covid világjárvány idején promotált csodatévő termékei révén (…) a valódi gyógymódok helyett hiú ábrándokkal való sikeres kereskedésért”.

A Laposföld-díj odaítélésével a Szkeptikus Társaság egy népszerű nemzetközi hagyományt próbál meghonosítani Magyarországon. Hasonlóan ironikus elismerések Németországban az Aranydeszka-díj, Nagy-Britanniában a Rozsdás Borotva-díj, Portugáliában pedig a Repülő Egyszarvú-díj.

(Nyitókép: Facebook/Gődény György)

Kapcsolódók

Kimaradt?