Mivel a járványhelyzet egyre súlyosbodik, kötelező maszkviselést, éjszakai kijárási tilalmat és más korlátozásokat vezettek be a hatóságok. A többség alkalmazkodik a szabályokhoz, ám akadnak olyanok, akik ellenállnak: orruk alatt viselik a maszkot, vagy egészen az álluk alá tolják, fittyet hánynak a kézfertőtlenítésre, a kijárási tilalmat pedig különböző füllentésekkel kerülik meg. Kalóz János pszichológus szerint a háborgók gyengeségérzete, kontrollvesztése, illetve a hatóságok részéről érkező ellentmondásos kommunikáció is közrejátszik a vírustagadásban.

A közösségi médiában érezhető a vírustagadók jelenléte: hozzászólások és álhírek formájában osztják meg véleményüket a maszkviseléről, fertőtlenítésről és a koronavírus-járványról. Ám nemcsak az interneten vannak jelen, az utcán, a tömegközlekedési eszközökön és az üzletekben is minduntalan felbukkan valaki, aki megpróbálja kicselezni a rendszert, és helytelenül viseli a maszkot.

A vírustagadók tüntetéseket is szerveznek a szabályozások ellen, holott a maszk bizonyítottan védi viselőjét a megfertőződéstől és a kórokozó továbbadását is gátolja. Akkor miért nem fogadják el? – tettük fel kérdésünket a szakembernek, aki a tagadást azzal magyarázta, hogy az emberek alapvető érzelmi szükségletei sérültek a rendelkezések következtében. Szabadságérzetüket, autonómiájukat rengette meg a szabályozás, amelyre sokan zsigerből azt a választ adták, hogy „nekem senki ne mondja meg, mit kezdjek az életemmel”.

Hozzátette, nemcsak a járványtagadók ellenzik a maszkviselést, ugyanis az emberek részéről természetes reakció, hogy lázadnak, ha megmondják nekik, mit tegyenek. Hiába védik az intézkedések a társadalom egészségét, ha „valaki beleszól másvalaki életébe” és kontrollálja a szabadságát, akkor a többség hangos, látható és rendíthetetlen tiltakozásba kezd. Mindezt azért, mert a korlátozások szorongást, felháborodást idéznek elő, amit csöppet sem enyhít a maszk viselése és a folyamatos kézfertőtlenítés.

Kalóz János pszichológus úgy véli, az intézkedések háromféle reakciót váltanak ki a társadalomból: míg egyesek fejet hajtanak a szabályok előtt, és maradéktalanul betartják az előírásokat, addig mások menekülő hozzáállást tanúsítanak, azaz folyton kiskapukat keresnek, „huncutkodnak”, hogy elkerülhessék egyik-másik szabály betartását. Olyanok is akadnak, akik túlkompenzáló magatartást öltenek fel, és lázadni kezdenek, a „még azért sem” tiltakozás alapján nyilvánulnak meg.

A vírus jelképe a maszk

Mivel egyesek szemében a maszkviselés megegyezik a vírustól való félelem beismerésével, a védőeszközre a gyengeség és sebezhetőség szimbólumaként tekintenek, amely azt üzeni a külvilágnak, hogy viselője fél a járványtól – így nem csoda, hogy megpróbálják kikerülni annak hordását. A maszk megtagadásában az is közrejátszik, hogy a hivatalos információk ellentmondásosak, a szakemberek ellentétes véleményét pedig az álhírek még átláthatatlanabbá teszik, ezért az emberek egy része nem bírja megtalálni és megtartani a középutat.

Mivel a maszk szokatlan és sokak számára kényelmetlen viselet is, egyes csatornákból pedig az folyik, hogy veszélyes az egészségre, a tájékozatlanabban könnyűszerrel eshetnek a félrevezetettség csapdájába. Az álhírek keltette ijedtség párhuzamosan a kényelmetlen viselettel elhalványítja az emberek tudatában azt az információt, hogy voltaképpen az egészséget szolgálja a védekezés – főleg akkor, ha a szakemberek is különféleképpen vélekednek, zavarosok az útmutatásaik és a tanácsaik is eltérőek. Kalóz János szerint a rengeteg különböző üzenet elveszíti hitelességét, emiatt sokan nem bírják eldönteni, milyen források szolgálnak valódi információval. Ezért terjednek olyan téves és káros hiedelmek, hogy nincs szükség a maszkra, vagy hogy az nem is véd a vírustól.

Végletes reakciók

Az egyik gyakori védekezőmechanizmus a tagadás, amely során az illető igyekszik tudomást sem venni a problémáról, nem hallja meg a tényeket, így nem akarja követni a biztonsági intézkedéseket sem. Vannak, akik próbálnak úgy tenni, mintha minden a régi lenne, de olyanok is akadnak, akik az egész vírus létezését kérdőjelezik meg. Egyesek úgy vélik, nincs igazi járvány, míg mások szerint a fertőzés nem is olyan veszélyes, mint amilyennek beállítják – ám a szélsőséges esetek és vélemények valós problémát jelentenek.

Bár a személyiségben megbúvó temperamentumok, mint például az agresszív, érzelmileg intenzív és merész jellemzők általában tagadásra és a rendelkezések be nem tartására ösztönzik az embert, a pszichológus szerint a járványidőszakban bárkiből válhat lázadó, az ellentmondásos kommunikáció és a szabadságjogok korlátozása ugyanis a legalkalmazkodóbb embertípusokból is kiválthatja a szabályok megkérdőjelezését.

A szakember elmondása szerint a lázadók viselkedése csakis akkor változhat, ha közvetlen környezetükben következik be a tragédia: ha egy hozzátartozójuk megfertőződik, megbetegedik vagy életét veszíti a vírus szövődményei miatt. Ezáltal ráeszmélnek az addig figyelmen kívül hagyott összefüggésekre, hiszen a legtöbben – akárcsak az istentagadók – a „hiszem, ha látom” elv alapján működnek.

Kalóz János pszichológus kiemelte, a szabályok betartása nem minősül gyengeségnek, ezért is roppant ízléstelen a vírusbántalmazás, amelynek során a törvények szerint élő társaikat lehurrogják azok, akik más véleményen vannak. Elfogadást kell gyakorolniuk, méghozzá olyan magas szinten, hogy egyszerűen meg se kérdőjelezzék a másik döntését: „így döntött és pont”, nem lehet egyéb kérdésük, beszólásuk arra vonatkozóan, hogy valaki maszkviseléssel, kézfertőtlenítéssel igyekszik védeni az egészségét – részletezte a szakember.

Hozzátette, informáltság és hozzáállás kérdése az, hogy valaki alkalmazkodóvá vagy tagadóvá, lázadóvá válik, illetve az is, hogy ez utóbbiak vírusbántalmazásba kezdenek-e vagy sem.