Gyors ütemben terjed a kanyaró – az oltásellenesség az oka

Világszerte megnövekedett a kanyarós megbetegedések száma, nagyrészt az oltásellenes kampányok miatt – hívta fel a figyelmet az egészségügyi Világszervezet (WHO) által közzétett jelentés, amely alapján 2019 első felében csak Európában közel 90 ezer kanyarós esetet regisztráltak.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főtitkára szerint „a vakcinákkal kapcsolatban keringő téves információk épp olyan fertőzőek és veszélyesek, mint maga a betegség, amely a segítségükkel terjed”. Kate O'Brien, a WHO oltásokért felelős központjának igazgatója genfi sajtótájékoztatóján szintén az oltásellenes kampányokat, illetve a rossz egészségügyi ellátórendszereket tette felelőssé a betegség terjedéséért.

A jelentés hivatkozik egy tavaly júniusi felmérésre is, amely szerint a vakcinákba vetett bizalom magasabb a szegényebb országokban, a fejlett országokban viszont egyre többen kételkednek az oltások hatásosságában. Ennek következtében a járvány olyan helyeken is felütötte a fejét, ahol erre rég nem volt példa: megbetegedéseket jelentettek az Egyesült Királyságból, Albániából, Görögországból és Csehországból is, noha e négy ország korábban bejelentette, hogy sikeresen felszámolták a betegséget.

2019-ben a januártól júniusig terjedő időszakban a kanyarós esetek száma a duplájára nőtt 2018 hasonló időszakához képest. A legsúlyosabb járványokat a Kongói Demokratikus Köztársaságból, Madagaszkárról és Ukrajnából jelentették. Az ukrán egészségügyi minisztérium februári jelentése szerint eddig nyolcan haltak meg a betegségben.

A kanyaró a világ egyik legfertőzőbb betegsége, amely leggyakrabban a gyerekeket támadja meg. A fertőzöttek a kanyaró szövődményeiként akár agykárosodást is szenvedhetnek, vagy elveszíthetik látásukat, esetleg hallásukat.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?