Fokozódik a feszültség a Közép-Keleten, Joe Biden Iránnak üzent

Joe Biden időben közeli támadást vár Irán részéről Izrael ellen – az amerikai elnök erről újságírók előtt beszélt a Fehér Házban pénteken.

Úgy fogalmazott, hogy az offenzíva „előbb, mint később” fog bekövetkezni, de megjegyezte, hogy a titkos információkat nincs módjában megosztani. Hangsúlyozta azt is, hogy az Egyesült Államok elkötelezett Izrael védelme iránt, számolt be az MTI. Kijelentette: „Irán nem ér el sikert”.

Arra a kérdésre, hogy mit üzen Iránnak, az elnök annyit mondott, „Ne!”, amivel arra utalt, hogy ne lépjék meg, amit terveznek.

Tömeg az Iszlám Forradalmi Gárda (IRGC) szíriai légicsapásban meghalt tagjainak temetési szertartásán | Fotó: Agerpes

Mint arról korábban beszámoltunk, az Egyesült Államok izraeli nagykövetsége figyelmeztette alkalmazottjait és családjaikat, hogy ne hagyják el Tel-Avivot és környékét, Jeruzsálem és Beér-Seva határát, miután Irán megtorlással fenyegetődzik a damaszkuszi konzulátusa ellen elkövetett légicsapás miatt.

A hírügynökség beszámolója alapján az amerikai védelmi minisztérium illetékesei korábban pénteken arról számoltak be, hogy az Egyesült Államok további katonai eszközöket irányított a közel-keleti régióban állomásozó egységeihez erősítésként.

John Kirby, a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának kommunikációs koordinátora szintén pénteken közölte, hogy az Egyesült Államok felülvizsgálta a Közel-Keleten állomásozó katonai erejének elhelyezkedését az Irán által Izrael felé megfogalmazott fenyegetés miatt. Azt is mondta, hogy bizonyos „kiigazítások” már megtörténtek. Hangsúlyozta: az amerikai adminisztráció hírszerzési forrásai is megerősítik, hogy az Irán által jelentett fenyegetés hiteles és valós veszély Izrael számára, de rámutatott arra, hogy iráni vezetők nyilvánosan is megfogalmazták Izrael elleni szándékukat.

Korábban arról is írtunk, hogy Izrael a legrosszabb forgatókönyvre készül, hadserege védelmi és támadó kapacitása teljes készültségben van, mert egyre biztosabbnak érzik, hogy Irán beváltja fenyegetését.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?