Izrael azt tanácsolja állampolgárainak, haladéktalanul hagyják el Törökországot

Óva intett a törökországi utazásoktól Jaír Lapid izraeli külügyminiszter, és hétfőn felszólította az izraelieket, hogy ne utazzanak Isztambulba, s ha már ott vannak, a lehető leghamarabb térjenek vissza – jelentette a Kan közszolgálati rádió hétfőn.

Lapid arra figyelmeztetett, hogy valós és közvetlen veszély miatt ne repüljenek Isztambulba, és ha lehet, akkor Törökországba sem, s ha már ott tartózkodnak, a lehető leghamarabb térjenek vissza Izraelbe.

A külügyminiszter azokra az iráni próbálkozásokra utalt, amelyekkel Iránból károkat próbálnának okozni a Törökországban lévő izraelieknek. „Ezek a terrorista akciók a szabadságra utazó izraeliek ellen irányulnak” – fogalmazott Lapid a pártja, a Van Jövő (Jes Atíd) frakcióülésének elején az izraeli parlamentben, a kneszetben.

„Szándékosan izraeli állampolgárokat keresnek, hogy elrabolják vagy meggyilkolják őket” – vélekedett Lapid.

Isztambul látképe | Fotó: Wikipédia

A külügyminiszter kijelentései azon vasárnapi jelentés kapcsán hangzottak el, miszerint Törökország a közelmúltban leleplezett egy iráni osztagot, amely izraeli célpontok elleni terrortámadásokat tervezett az országban.

A jelentés szerint izraeli biztonsági tisztviselők tájékoztatták török kollégáikat arról, hogy török földön izraeliek ellen támadást akartak végrehajtani, és segítségüket kérték a támadások meghiúsításához. A támadásokat állítólag egy Törökországban működő iráni hálózat tervezte.

„Az elmúlt hetekben mindannyian óriási erőfeszítéseket tettünk, amelyek izraeliek életét mentették meg. Többen a hazatértük után úgy járnak közöttünk, hogy nem is tudják, hogy megmentették az életüket” – hangsúlyozta az izraeli külügyi tárcavezető a Haárec című újság hírportáljának értesülése szerint.

Lapid köszönetet mondott a török kormánynak azon fáradozásaiért, amelyeket az izraeliek életének védelmében tett.

„Vannak olyan kockázatok, amelyeket nem szabad vállalni” – figyelmeztetett a politikus.

Jeruzsálem május végén már hivatalosan azt ajánlotta Izrael polgárainak, hogy csakis nélkülözhetetlen esetekben utazzanak Törökországba, s a mégis oda tartóknak szigorú óvintézkedéseket kell tenniük: kerülniük kell az érintkezést külföldiekkel, és óvakodniuk kell az ismeretlenektől érkező ajánlatoktól és megkeresésektől.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?