Ferenc pápa előre aláírta lemondó nyilatkozatát
Ferenc pápa már 2013-ban aláírta lemondó nyilatkozatát arra az esetre, ha súlyos és állandó egészségi problémák miatt képtelenné válna teljesíteni a pápasággal járó kötelezettségeit – derült ki egy vasárnap nyilvánosságra hozott interjúból.
Ferenc pápa az ABC spanyol lapnak elmondta, hogy a levelet az akkori vatikáni államtitkárnak, Tarcisio Bertone bíborosnak adta át. A XVI. Benedek pápa által kinevezett Bertone még hat hónapig volt vatikáni államtitkár Ferenc 2013. március 13-i megválasztását követően.
Ferenc pápa korábban többször leszögezte, hogy lemondana, ha egészségügyi okokból képtelenné válna irányítani az 1,3 milliárd hívővel rendelkező római katolikus egyházat.
A katolikus egyházfő – aki szombaton ünnepelte 86. születésnapját – térdproblémáit leszámítva egyelőre jó egészségnek örvend.
Ferenc pápa háromszor utazott külföldre az elmúlt fél évben. A tervek szerint 2023. január 31-e és február 5-e között a Kongói Demokratikus Köztársaságba, illetve Dél-Szudánba látogat el.