A katolikus püspökök meghívták Romániába Ferenc pápát

Romániai látogatásra hívja Ferenc pápát a római katolikus és görög katolikus egyházfőket tömörítő Romániai Katolikus Püspöki Konferencia. 

„A Szentatya látogatása minden bizonnyal Szent Péter utóda atyai gondoskodásának volna a jele mindenki számára” – írják a szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményben. 

A Nagyváradi Római Katolikus Püspökségen megtartott tanácskozáson Ferenc pápa meghívása mellett a katolikus egyházi élet különböző területeit is kielemezték és meghatározták a helyi egyházak közös irányvonalait. 

Az ülés megnyitóján részt vett Mons. Miguel Maury Buendía, apostoli nuncius, aki többek között köszönetet mondott az ukrajnai katolikus hívek javára végzett gyűjtésért, amit Ferenc pápa kezdeményezésére hirdettek meg az világ minden egyházmegyéjében.

A püspökök egyeztettek továbbá a 2017-ben Temesváron tartandó országos hittanolimpiászról, kihangsúlyozva azt, hogy a katolikus nevelés egy országos, központi irányítást igényelne. Jogi, ökumenikus és gazdasági témák is terítékre kerültek, illetve a 2016. december 11-én tartandó parlamenti választásokkal kapcsolatban egy nyilatkozatot is megfogalmaztak, melyben minden katolikus hívőt és jóakaratú embert a választásokon való részvételre buzdítanak a főpásztorok, hiszen „minden állampolgár erkölcsi kötelessége, hogy rész vegyen a politikai életben.”

Az irgalmasság cselekedeteit gyakorolva a püspökök együtt imádkoznak elhunyt Tempfli József megyés püspök sírjánál, illetve látogatást tettek az egyházmegyei Caritas Catholica által működtetett Szent Erzsébet Idősotthonba, ahol az intézet lakóival és munkatársaikkal találkoztak. A püspökök ellátogattak továbbá a nagyváradi Várba, ahol együtt imádkoztak a Szent László király által építtetett és a régészek által nemrég feltárt ősi székesegyház bejáratánál, majd szentmisét mutattak be a Vártemplomban. A plenáris ülés utolsó napját görög katolikus szentmisével kezdték a főpásztorok a nagyváradi szeminárium kápolnájában.

Az egyeztetéseket folytatva leszögezték, hogy a Romániai Katolikus Püspöki Konferencia következő plenáris ülését Kolozsváron tartják 2017. május 3-5 között a Kolozsvár-Szamosújvári Görög Katolikus Püspökség székhelyén.

 

Kimaradt?