banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Ferenc pápa arra biztatta az olaszokat, hogy vállaljanak több gyereket

Fokozott gyermekvállalásra és a bevándorlók befogadására buzdította az olaszokat Ferenc pápa vasárnap a dél-olaszországi Materában tartott szabadtéri misén.

A katolikus egyházfő egy olasz egyházi kongresszuson vett részt az olasz választások napján, és beszédében megpendítette a kampány kulcstémáit, bár a voksolást magát egy szóval sem említette, annak ellenére, hogy az olasz püspöki konferencia korábban az urnák elé szólította a szavazópolgárokat.

„Szeretném felkérni Olaszországot: legyen több szülés és gyermek” – mondta a pápa rögtönzött beszédében, aki többször is nehezményezte, hogy Olaszországban „demográfiai tél” van, tekintettel arra, hogy ott az egyik legalacsonyabb a születési arány világviszonylatban.

Ferenc pápa az állandó vitatémának számító bevándorlással kapcsolatban felidézte, hogy a katolikus egyház ma tartja a migránsok és menekültek világnapját. Ebből eredően olyan „befogadó, testvéries jövőt” szorgalmazott, amelyben megvalósítják „Isten tervét”, és a migránsok, valamint az embercsempészek áldozatai békében és tisztességben élhetnek. Hozzátette, hogy „a bevándorlókat üdvözölni, segíteni, támogatni és integrálni kell”.

Kapcsolódók

Kimaradt?