Ferenc pápa békét sürgetett az egykor földrengés pusztította L'Aquila városából

A világban pusztító háborúkkal szemben a béke és a megbocsátás példaképeinek nevezte a 2009-ben földrengésben lerombolt L'Aquila (Olaszország) lakosait Ferenc pápa, aki vasárnap látogatott el az abruzzói városba, és megnyitotta a helyi szent kaput.

Ferenc pápa elmondta, látogatásával közelségét akarta kifejezni, és reményt akart adni a tizenhárom évvel ezelőtti földrengéstől sújtott és megsebzett embereknek. Az egyházfő helyiek csoportjával találkozott, akiket példaképeknek nevezett. Kifejtette, L'Aquila lakosai tudják, mit jelent a szenvedés, a kitartás, az újraindulás, amelyhez a béke szükséges.

Az Abruzzo tartomány több tucatnyi városát és települését romba döntő, 2009. április 6-án bekövetkezett földrengésben 309-en veszítették életüket. Az épületek újjáépítése még mindig tart. Ferenc pápa felkereste L'Aquila dómját, ahol az állványokról tekintette meg a helyreállítási munkákat. A pápa kerekesszékben ülve mozgott, és fején a helyi tűzoltók sisakját viselte.    

A dóm térről üdvözölte az őt köszöntő helyiek tömegét. Soraikban jelen volt néhány rab is a helyi börtönökből, akik engedélyt kaptak, hogy részt vegyenek az egyházfővel való találkozón. Ferenc pápa reményt kért számukra is, kifejtette, hogy a börtönökben „túl sok az áldozat”. Ezt követően az egyházfő szabadtéri misét mutatott be Collemaggio Szűz Máriának szentelt bazilikája előtt. Az újrainduláshoz béke, „a béke építéséhez megbocsátás kell” – jelentette ki.Fotó: Képernyőmerevítés/YouTube

A pápa az ukrán és minden olyan népért imádkozott, melyek a háború miatt szenvednek. Sürgette, hogy a nemzetek vezetői szívében „éledjen újra az irgalom emberi és keresztény érzése”. Nemzetközi segítségnyújtást szorgalmazott az áradás sújtotta Pakisztán számára is.

Ferenc pápa a mise után megnyitotta a Collemaggio bazilika úgynevezett szent kapuját. Az egyházfő megállt a zárt kapu előtt, és egymás után háromszor ráütött egy bottal, melyet a Getszemáni-kertből származó olajfaágból faragtak. A szent kapu a harmadik ütésre kitárult, Ferenc pápa elsőként lépett be a bazilikába, ahol V. Celesztin pápa sírja előtt imádkozott.

 Collemaggio bazilikáját V. Celesztin nevéhez kötik, akit itt avattak pápává 1294. augusztus 29-én. Az alig négy hónappal később – első pápaként – lemondott V. Celesztin a bazilikán szent kaput nyitott. A kapun átlépő hívők az úgynevezett megbocsátás búcsúnapjain általános bűnbánásban részesülhetnek. Ferenc pápa volt az első egyházfő, aki most megnyitotta Collemaggio szent kapuját.

Ferenc pápa visszatért a Vatikánba, ahol keddig a konzisztórium, a bíborosok tanácskozása folytatódik az egyház legaktuálisabb kérdéseiről.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?