Felszállhatnak a légitaxik a párizsi olimpia idején

Zöld jelzést kaptak a légitaxik, a francia kormány engedélyezte a repülő járművek leszállópályáit, hogy bemutathassák az amúgy vitatott légi eszközöket a július 26-án párizsi olimpiai játékok idején.

A német Volocopter már tavaly kilátásba helyezte, hogy az úgynevezett VoloCityket „beveti” az idei ötkarikás játékok idején. Ezekben a „repülő taxikban” a pilóta mellett csak egy utas fér el, négy fel- és leszállóhelyet alakítottak ki a számukra, többek között a Charles de Gaulle repülőtéren, a Le Bourget repülőtéren, valamint egy úszó platformot a Szajnán, az Austerlitz vasútállomás közelében.

Fotó: Volocopter/Facebook

Az rfi.fr az AFP alapján azt írta, hogy a kedden kiadott kormányrendelet értelmében az év végig használható lesz az úszó platform is. Egyelőre csak tesztidőszakról van szó, amely során reggel 8 és délután 5 óra között óránként legtöbb két VoloCity közlekedhet.

Fotó: Volocopter/Facebook

Miközben a gyártó szerint ezek környezetbarát közlekedési eszközök, a párizsi önkormányzat nem pártolja őket. Az AFP úgy tudja, hogy Anne Hidalgo, a főváros polgármestere megpróbálja érvénytelenítettni a kedden kiadott engedélyt.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?