Eutanázia – Egyre többen élhetnek a halálhoz való joggal
A világ egyre több országában engedélyezik az eutanáziát, de a legtöbb államban továbbra is megtagadják az emberektől a jogot az élet méltó, szenvedésmentes befejezéséhez. Európában tucatnyi országban létezik ez a lehetőség, amelyet a közvéleménykutatók szerint a magyarok többsége is megszavazna egy referendumon.
A közép-olaszországi Marche régió etikai bizottsága a héten zöld utat adott az ország első asszisztált öngyilkosságának. A hírt az eutanázia legalizálásáért küzdő Luca Coscioni Egyesület közölte. A 43 éves férfi tíz éve él ágyhoz kötötten, miután egy súlyos közúti balesetben lebénult.
A kegyes halálként is emlegetett eutanáziához való jog évek óta rendkívül vitatott kérdés Olaszországban, ahol a közvéleményre erős befolyást gyakorló katolikus egyház hevesen ellenzi a liberálisabb törvénykezést. Az Olasz Püspöki Konferencia elnöke, Gualtiero Bassetti „az ember súlyos vereségéről” írt a szeptemberi állandó tanács munkájához írt bevezetőjében az eutanázia kapcsán kezdeményezett referendumot kommentálva. A Luca Coscioni szervezet ugyanis közel egymillió aláírást gyűjtött össze a nyár eleje óta azzal a céllal, hogy az állampolgárok népszavazáson dönthessenek a halálhoz való jog törvénybe iktatásáról. „A halálba segítés nem együttérzés kérdése, csupán a nihilista kiábrándult társadalom reakciója, mely a remény és közösségi kapcsolatok hiányában inkább a halált választja” – hangsúlyozta a bíboros.
Vonatkozó törvény híján az olaszországi eutanázia előtt egy 2019-ben hozott alkotmánybírósági döntés nyitotta meg az utat a DJ Fabo-ügyként elhíresült perben. Fabiano Antoniani, alias DJ Fabo 2014-ben autóbalesetet szenvedett, amelynek nyomán valamennyi végtagját amputálni kellett. Amikor magához tért, szeretett volna véget vetni az életének, de három évig hiába perelte az olasz államot. 2017 februárjában a Luca Coscioni Egyesületet vezető Marco Cappato, egykori európai parlamenti képviselő Zürichbe kísérte a magatehetetlen Antonianit, ahol egy magánklinikán akaratának megfelelően a halálba segítették. Tettéért Cappatót bíróság elé állították Olaszországban a büntető törvénykönyv 580. cikke alapján, amely szerint bárki, aki másokat öngyilkosságra késztet vagy bátorít, illetve az aktus végrehajtását bármilyen módon elősegíti, öttől tizenkét évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Az alkotmánybíróság 2019. november 22-i 242-es számú határozatával tételesen nem legalizálta az eutanáziát, viszont dekriminalizálta az öngyilkosság elősegítését, bizonyos feltételek mellett. Ezek közé tartozik a betegség visszafordíthatatlansága, a – testi vagy lelki – szenvedés elviselhetetlensége és a beteg egyértelmű akarata.
„Nagyon sajnálatos, hogy ilyen sokáig tartott, de végül Olaszországban először egy etikai bizottság megerősítette, hogy teljesülnek a feltételei egy beteg asszisztált öngyilkosságának” – mondta Filomena Gallo, Mario ügyvédje.
Mi az az asszisztált öngyilkosság?
A görög eredetű, eredetileg szép halál jelentésű eutanázia ma a gyógyíthatatlan beteg halálának meggyorsítását jelöli. Létezik passzív és aktív eutanázia. Előbbi esetében a páciens lemond az életfenntartó eljárásokról (például mesterséges táplálásról), vagy elutasítja az életmentő beavatkozást. Az utóbbi esetében az orvos maga idézi elő a páciens halálát az illető kívánságára, például méreginjekció beadásával. Az egészségügyi személyzet aktív részvétele korlátozódhat a halált okozó injekció biztosítására, amit a beteg maga ad be magának.
Kapcsolódó
Az eutanázia legalizálására irányuló civil törekvések a múlt század harmincas éveire nyúlnak vissza, azonban elsőként 1995-ben az ausztráliai Északi terület parlamentje iktatta törvénybe a kegyes halálhoz való jogot. A jogszabály kimondta, hogy az öntudatuknál lévő gyógyíthatatlan betegek kérhetik orvosuktól egy méreginjekció beadását. A törvény akkora felháborodást váltott ki, hogy a szövetségi kormány hatályon kívül helyezte, idézte fel a tekintélyes Economist magazin, amely november 13-i számának egyik címlapsztoriját „az asszisztált halál örvendetes terjedésének” szentelte. A cikk hozzáteszi, hogy a kilencvenes évekbeli megtorpanás ellenére mára Ausztrália hat állama közül öt legalizálta az aktív eutanáziát.
Hol tartunk ma?
Az eutanáziáról mindenkinek elsőre Svájc ötlik az eszébe, hiszen az alpesi ország a nyolcvanas évektől kezdődően fokozatosan az „öngyilkosságturizmus” célországá vált. Így alighanem sokakat meglephet, hogy Svájcban nincs egyértelmű szabályozás az eutanáziára, mindössze nem büntetik az öngyilkosság segítését – akár külföldiekét is –, ha az egészségügyi személyzetnek nem fűződik anyagi érdeke az illető halálához.
Ezért van az, hogy az eljárásokat alapítványi klinikákon végzik, ahol a páciens maga aktiválja az intravénás fecskendőt a halálos adag pentobarbitál-nátriummal, majd örökre elalszik. Az injekció aktiválása előtt a személyzet megbizonyosodik, hogy a páciens ép elméjű, öntudatánál van, és önszántából akar véget vetni az életének.
Világszerte tucatnyi államban alkalmazzák a kegyes halál valamilyen formáját. Az aktív eutanáziát elsőként Belgiumban, Hollandiában, Luxemburgban és Kanadában törvényesítették. Az első két ország még kiskorúak kérelmét is elfogadja, ha megfelelnek a szigorú előírásoknak.
Kapcsolódó
.[2].jpg)
Németország, Ausztria és Finnország is engedélyezi az orvos által felügyelt eutanáziát bizonyos speciális körülmények között. Spanyolország, Svédország, Anglia, Olaszország, Magyarország és Norvégia engedélyezi a passzív eutanáziát, szintén szigorú feltételek között. Egy felmérés szerint a magyarok 39 százaléka elfogadhatónak tartja a passzív kegyes halált, 27 százaléka pedig az aktív eutanáziát is támogatja.
Romániában a büntető törvénykönyv 191. szakasza háromtól hét évig terjedő szabadságvesztéssel sújtja azt, aki másokat öngyilkosságra késztet, vagy őket a végrehajtásban segíti. Ugyanakkor a törvény szerint a pácienseknek jogában áll elutasítani az életfenntartó vagy -mentő beavatkozásokat – mint amilyen a mesterséges táplálás vagy lélegeztetés –, ami passzív eutanáziának minősül.
Új-Zélandon a hónap elején lépett életbe az eutanáziatörvény, miután a választók közel kétharmada megszavazta az erre a célra kiírt referendumon. Ugyanazon a héten a lisszaboni parlament elfogadott egy újabb törvényt, miután az első ilyen jellegű szabályozást az alkotmánybíróság túlságosan pontatlannak találta. Nagy-Britanniában a Lordok Háza jelenleg tárgyal egy törvényjavaslatot, amely lehetővé tenné a kegyes halált. Chilében és Peruban – ahol a katolikus egyház szintén fontos szerepet játszik a közéletben – szintén előrehaladott fázisban van az eutanázia legalizálása.
Erkölcsi és praktikus dilemmák
Az eutanáziát a legtöbben vallási alapon ellenzik, az öngyilkosságot ugyanis bűnnek tartják. Másoknak praktikus fenntartásaik vannak, például attól tartanak, hogy a családok önös érdekből – a beteggondozás nehézségei miatt, netalán kapzsiságtól vezérelve – nyomást gyakorolnak idős, beteg rokonaikra, hogy vessenek véget az életüknek.
A holland eutanáziatörvény legfőbb kritikusának tartott Theo Boer professzor „öngyilkosságjárványról” beszél a kegyes halál legalizálása kapcsán. Szerinte sok esetben a gyógyíthatatlan beteg azért dönt a halál mellett, mert nem akarja, hogy szenvedésével a családtagjait terhelje. Másfelől Boer azt emelte ki, hogy az orvosoknak akkor is be kell adniuk a méreginjekciót, ha morális fenntartásaik vannak. (Ezt gyakran használják érvként az abortusz ellenzői is.)
Kapcsolódó
Mindazonáltal öngyilkosságjárványról beszélni enyhén szólva túlzás. Hollandiában 2020-ra hétezerre nőtt a halálba segített páciensek száma, ami soknak tűnhet ugyan, de mindössze az összes halálozás négy százalékát jelenti.
A működő példák cáfolták a visszaélésekkel kapcsolatos félelmeket is. Az eljárást árgus szemekkel figyelő civil (vallási) szervezetek biztosan feltárták volna, ha tömegesen „szabadulnának meg a nagymamától” az örökségre áhítozó unokák. Alaptalanok azok a félelmek is, hogy a szegények és a marginalizáltak „öngyilkosságjárványát” okozhatja az eutanázia legalizálása, ugyanis az USA-ban, Hollandiában vagy Svájcban rendelkezésre álló adatok szerint a kegyes halált választók túlnyomó többsége tanult középosztálybeli.
Másfelől a biztosítékok néha túlzóak. Kanadában például 90 napos kötelező „gondolkodási időnek” kell eltelnie a döntés és az eutanázia végrehajtása között. A kétségtelenül jó szándékkal beiktatott kitétel fölöslegesen meghosszabbítja az érintettek kínszenvedését, hiszen a rendelkezésre álló legfrissebb – 2021 első felére érvényes – adatok szerint egyetlen páciens sem gondolta meg magát, viszont 90 meghalt, mielőtt a „gondolkodási idő” letelt volna.
Az Economist megjegyzi, hogy miközben a spanyol és a kolumbiai törvény elméletileg nagyon liberális, a gyakorlatban a hatóságok mindent elkövetnek, hogy akadályozzák az alkalmazását. November elején egy 83 éves spanyol nő kivetette magát az ablakon, miután hiába kérvényezte többször is a halálba segítését.
Kapcsolódó
Az eutanázia legalizálása feltartóztathatatlan folyamatnak tűnik. Katie Engelhart amerikai újságíró – aki Elkerülhetetlen (The Inevitable) címmel könyvet írt a halálhoz való jog köré szerveződő mozgalomról – elmagyarázza, hogy miért. Miközben a könyvéhez dokumentálódott, újra és újra azt hallotta az interjúalanyaitól, hogy szívesen halnának meg „kutya módjára”.
„Nagyon sokan felidézték szeretett háziállatuk elaltatását. Úgy beszéltek róla, mint irgalmas és szeretetcselekedetről, és csak annyit akartak, hogy maguk is megkapják ugyanazt a lehetőséget” – írja. Amúgy Engelhart szerint gyakran előfordul az Egyesült Államokban – ahol csak bizonyos államokban engedélyezett az asszisztált öngyilkosság –, hogy szenvedő emberek Mexikóból vagy Kínából rendelt állatméreggel vetnek véget az életüknek.
