Erődemonstráció Kínában - Átmeneti a jelenlegi világrend (INTERJÚ)
Kína felemelkedése kihívás az Egyesült Államok számára, de az évszázad közepéig nem várható hegemónváltás minden tekintetben, bár Trump gyorsítja a tendenciákat - mondta a Maszolnak Tasnádi Zsombor, az Oeconomus Alapítvány elemzője. Szerinte a történelem egy nem túl távoli szakaszában újra két szuperhatalom lesz, akik rendelkeznek majd befolyási övezetekkel.
- A nyugati politikusok, a sajtó orosz és kínai propagandisztikus célokat emleget a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) minapi csúcstalálkozója kapcsán Igazuk van?
- Mivel szeptember első napjaiban Kínában tartották a Sanghaji Együttműködési Szervezet éves csúcstalálkozóját és utána szerveztek egy grandiózus katonai parádét is Japán kapitulációjának 80-adik évfordulója alkalmából, mindkét eseményen két tucatnyi állami vezető vett részt, a világkormányzás és a világrend szempontjából fontos megállapodások köttettek, és érzékelhette mindenki az ázsiai szuperhatalom hard powerjét, ezért ezt a pár napot nem tartanám tartalom nélkülinek. Ez önmagáért beszél, erre nem kell az érdemi folyamatokat helyettesítő propagandát építeni. Rengeteg ország elégedetlen a Nyugattal és némelyiknek ereje is van nemet mondani Washingtonnak.
Érdemes összefoglalni a két eseményen elhangzottakat és a látottakat, melyek mérföldkőnek tekinthetők a világrenddel kapcsolatban. Hszi Csinping sötétszürke Mao öltönyt viselt a katonai parádén, ez a vizuális reprezentáció megerősítette a Kínai Kommunista Pártban betöltött nagyformátumú vezető szerepét, az uralmának a kontinuitását és a párt történelmi küldetését. A kínai államelnök-pártfőtitkár a szokásától eltérően számos esetben fogalmazott élesen: egységre szólított fel a hegemonizmus és a hatalmi politika ellen. Ez egy alig leplezett célzás az Egyesült Államokra, és ez alapján a pártfőtitkár elérkezettnek látja az időt arra, hogy Kína váljon a világ új biztonságpolitikai és gazdasági rendjének vezető hatalmává. Gyakorlatilag azzal számol, hogy az Egyesült Államok kiírja magát a világszínpadról és a hatalmi űr betöltésére ő a következő a sorszám szerint. Ehhez pedig azt várja a többi országtól, hogy most az átmeneti időszakban álljanak Kína mellé, cserébe segíteni fog nekik a fejlődésükben. Még az SCO-csúcson jelentették be, hogy létrehoznak egy fejlesztési bankot, egy MI központot es némi pénzt is kaptak az országok. Sőt, felajánlotta Hszi a többi országnak a csatlakozást Kína Hold-programjához, ami tulajdonképpen az alakulófélben lévő BRICS-SCO blokk nemzetközi űrállomás alternatívájaként pozicionált űrprojektje lenne.
A kínai vezető kijelentette, hogy a globális kormányzás útkereszteződéshez ért és két út van: vagy háború és béke, vagy mindenki számára előnyös (win-win) üzletelés vagy zéró-összegű játszma. A katonai rész vonatkozhat az Egyesült Államok Irán elleni hadműveleteire és Oroszország ukrajnai inváziójára is. A gazdasági értelemben vett hadviselés elleni kritika pedig Trump Amerikájának szólt. A relatíve gyengülő Egyesült Államok magára haragítja a világ országait azzal, hogy vámokkal és szankciókkal gazdasagi nyomás alá helyezi azok lakosságait. A világkereskedelem szétforgácsolásával be akarja szívni magába a termelő kapacitásokat, de annak sikere alacsony lesz. Még a nagy országokat (Brazília), a saját szövetségeseit (EU) és a geostratégiai játszmában fontos potenciális érdekszövetségest (India, Dél-Afrika) sem kíméli. Hszi Csinping hozzátette, hogy az emberiségnek nem szabad visszatérnie a dzsungel törvényeihez. Ezzel implicite Trumpot egy magányos tigrishez hasonlította, aki bárkire lecsaphat a bozótból, ha úgy szottyan a kedve, elhozva a fenyegetettség légkörét a kisebbek és gyengébbek számára. Hszi azt is világossá tette a Fehér Ház számára, hogy a kínai nemzet nagy megújulása megállíthatatlan, ezzel üzenve az amerikaiaknak: bármivel is akarják gáncsolni Kína felemelkedését, az nem fog sikerülni. Ha pedig ebbe nem nyugszik bele az Egyesült Államok, akkor az konfliktusba torkollhat. Erre utalt Hszi Csinping azzal, amikor azt mondta, hogy a kínai nép szilárdan a történelem jó oldalán áll. A pártfőtitkár kijelentéseinek súlyt adott a nehezen lekezelhető fegyverarzenál a Csangan sugárúton.
- Mi köti össze a globális dél országait, a BRICS és CSO tagállamait?
Elsősorban a Nyugattal szembeni antipátia, másodsorban pedig az, hogy már nem kell perifériaországként a centrumot a nyugati országokban keresniük, főleg, hogy utóbbiak közül pedig jónéhány halad a perifériává válás útján. Putyin megköszönte Kim Dzsong-un-nak az észak-koreai katonák segítségét Ukrajnában. A mindig is rossz kínai-indiai viszony példátlan gyorsasággal javult az elmúlt hetekben. Ennek betetőzése, hogy Hszi látványosan kedélyesen beszélgetett Modival is az SCO-csúcson, bár az indiai vezető már nem vett részt a katonai felvonuláson. Valószínűleg a Kína szuperhatalmi státuszával való szembesülés már sok lett volna neki.
Hszi Csinping viszont kijelentette, Kína és India társ a fejlődésben és szorosabban kellene együttműködniük gazdasági téren. Ezzel mentőövet dobott Indiának, amely 50 százalékos vámot kapott nemrég Trumptól. Az amerikai elnök a 8 hónap alatt 8 év munkáját végezte el a tekintetben, hogy az Egyesült Államokkal szerencsétlen módon szembeállított egy csomó országot, akik emiatt az „ellenségem ellensége a barátom” elve alapján félreteszik konfliktusaikat és bizonyos kérdésekben összefognak egymással. Továbbá 80 évnyi soft powert is lerombolt Trump, mert fogynak az Amerikával szimpatizáló tömegek és nemcsak a globális délen. Habár Indonézia eddig is inkább Kína felé hajlott, az ázsiai ország vezetőjének a részvétele meglepetésszerű volt, mert az országban nagy az elégedetlenség a politikai elit közpénzből finanszírozott fényűző életmódja miatt és emiatt folyamatosak a tüntetések.
- A többpólusú világrend már realitás vagy még csak fenyegetés Amerika, a Nyugat irányába?
A jelenlegi világrendet átmenetinek mondanám. Kína felemelkedése kihívás az Egyesült Államok számára, de az évszázad közepéig nem várható hegemónváltás minden tekintetben, bár Trump gyorsítja a tendenciákat. Az nagy bizonyossággal kijelenthető, hogy a történelem egy nem túl távoli szakaszában újra két szuperhatalom lesz, akik rendelkeznek majd befolyási övezetekkel, bár a fel nem bontható gazdasági interdependencia miatt nem vonhatunk olyan éles határokat, mint az I. Hidegháborúban. A technológiai és termelési értékláncok terén már megindultak a szétválási folyamatok, de az akaratot akadályozza a realitás.
A Nyugat be akar zárkózni, mert a cégei a versenyképtelenségük okán képtelenek dominálni a Nyugaton kívüli világot. Az utóbbi napok fontosak voltak az új világrend kikristályosodása felé vezető rögös úton, amiben még mindig rengeteg a bizonytalanság. Mivel a többi erőközpont súlya ugyan regionálisan szignifikáns jelentőségű lesz, de az autonómiájuk nem korlátlan. Például a világgazdaság motorjaiként üzemelő Délkelet-Ázsia országainak előbb-utóbb oldalt kell választaniuk, mert a kulturális törésvonalak miatt a másik alternatíva, az EU-hoz hasonló integráció nem reális. Sok feszültség lesz még emiatt a térségben, mert az Kína elsőszámú holdudvara, az Egyesült Államok számára pedig előretolt őrs. Eddig ellavíroztak a biztonságpolitikai téren a Nyugathoz tartozás, de kereskedelmi téren Kínával való együttműködés közt, de ez nem tartható örökké. A spektrum egyik szélén ott van az Amerika-barát Fülöp-szigetek, a másikon pedig Laosz és Kambodzsa. Mind félnek Kínától, de miatta nő az életszínvonaluk, ugyanakkor Washingtontól egyre kevesebb gazdasági és katonai támogatásra számíthatnak.
Éppen ezért neo-bipoláris rendre tippelnék, amelynek vezetői Washington és Peking. India és Oroszország harmadik és negyedik pólusként vetíti magát előre, de India minőségi növekedése túl lassú, Oroszország demográfiai, gazdasági és a nukleáris arzenálon túli katonai potenciálja pedig gyorsan csökken. A látszat megőrzése ellenére Kína részleges komplementere kénytelen lenni, ha lassítani akarja hanyatlását. Bár most még számszakilag Németország a harmadik és Japán a negyedik legnagyobb gazdaság, néhány éven belül India meg fogja előzni őket. Ez azonban nem változtat India fejletlenségén. Japán az Egyesült Államok csatlósa, a hanyatlása és a közeli Kína erősödése miatt még inkább rá lesz szorulva, tehát nem lehet önálló pólus. Bár gyorsan fegyverkezik, de a borzalmas demográfiája majd csak most kezdi el igazán éreztetni a hatását.
A jólét szintén drasztikus visszaesésével számolhat Németország is, mert az ipara egyre versenyképtelenebb. Mivel így idő kérdése a társadalmi feszültségek kiéleződése, Európa erőközpont nélküli tér lehet, még inkább kiszolgáltatva technológiai értelemben is. Ezt a felemelkedő Lengyelország sem fogja érdemben megváltoztatni. Trump lépései érzelmileg elidegenítik az EU-t, de gazdasági kényszerhelyzetbe hozásával az alárendelt csatlósként is betagozódhat majd Amerika alá, amit Európa a versenyképességének teljes elvesztésével végezhet be. Ennek mikéntje függ az európai egységfolyamat jövőbeli széthullásától és további erősödésétől. A közel-keleti régió és Afrika a törzsi gondolkodásmód miatt képtelen megszervezni magát, a klímaváltozás negatív hatásai pedig tovább fogják növelni a társadalmi feszültségeket. Törökországban nagy a potenciál, de béklyó köti: az autoriter politika miatti inflációval saját magát szegényíti el.
A nyersanyagokban gazdag Dél-Amerika a megosztottságából fakadóan a nagyhatalmak játszótere lesz: Brazília a BRICS oszlopos tagja, mert Argentína visszalépésével nő a relatív súlya és ezt ki fogja használni, továbbá Trump-pal sem garantált a kiegyezés. Argentína Milei piaci liberalizációjának köszönhetően mindenhonnan fogad befektetőket, de ha nem mer elég nyugati befektető érkezni, akkor az országot Kína mentheti meg az összeomlástól. Mindenesetre nem érdeke Washingtonnak, hogy rajta kívül más ország is iparosodjon (még szövetséges sem), ezért a tőle délre fekvő Latin-Amerikában lévő államokat nem fogja támogatni az értékláncokban való feljutásban. Mindenesetre a világgazdaság sokkal fragmentáltabb lesz, a felsorolt térségek ilyen-olyan módon a centrumok beszállítói lesznek. Kérdés, hogy Washington vagy Peking akar majd elviselhetőbb kiszolgálói státuszt kínálni.
- A háború árnyékában nemrég Kína és Oroszország közt megszületett a világ legnagyobb gázipari megállapodása, a Szibéria ereje 2 gázvezeték megépítése, melyen Peking olcsóbban kap gázt Moszkvától, mint amennyiért az Európai Unió veszi. Hosszú távon is egymásra talált Oroszország és Kína?
A Szibéria ereje 2 gázvezeték esetében nem ez lenne az első aláírt szerződés, és még mindig nincs kész. Nem tudnak megállapodni abban a felek, hogy ki fizesse ki az építkezést és mennyiért szállítsanak gázt az oroszok. Az biztos, hogy Európa földrajzi területének a megtámadásával Moszkva levágta az aranytojást tojó tyúkját és hogy ezt Pekingből is látták. A kínaiak nyilván nem fognak fizetni érte ugyanannyit, különben nem vennék meg. Keleten akármilyen széles a mosolygás, nincs keresztényi könyörület az üzletben. Kína és Oroszország viszonyrendszerében az együttműködés és a konfliktus okainak a számára nagyjából 2:10 az arány. De az a kettő most több, mint a 10, ezért közelítenek egymáshoz és nem távolodnak jelenleg. Az Egyesült Államok mindkettővel szemben ellenséges, ezért egymásnak vetik a hátukat, ezt megkönnyíti, hogy egymás komplementerei két területen: az orosz nyersanyagokra szüksége van Kínának, miközben termékeket tud eladni oda, továbbá Moszkva atomarzenálja még két nagyságrenddel nagyobb, mint Pekingé, habár az olló zárul.
Kapcsolódó
Azonban látni kell, hogy rengeteg potenciális érdekellentét is van a két ország között, ami egyébként az Egyesült Államok nélkül megterhelné a kapcsolataikat. Éppen ezért esze ágában sincs egy kínai vezetőnek sem száz százalékban rábíznia országa energiaellátását egyetlen beszállítóra, és nem is tudná, hiszen egy-két évtizede is telik, mire megépülne egy ugyanakkora szállítókapacitás Kína felé, mint Európa felé. Hasonló a helyzet a fegyverek terén: régebben sok orosz segítséget kapott Kína, de ma már gőzerővel dolgozik a teljes önellátáson.
A jövőben az oroszok vásárolhatnak majd csúcstechnológiás kínai fegyverrendszereket. Kína az Egy övezet, egy út projektjének fontos célrégiója Oroszország hátsó udvara, Közép-Ázsia. Ez gazdasági értelemben - infrastruktúra, energia, termékek - kiszorítja az oroszokat onnan. Mindkét ország igényt tart az Északi-sarkon található nyersanyagokra. Jelenleg Oroszország is a ritkaföldfém- importja kilencven százalékát Kínától szerzi be, holott a második legnagyobb készletekkel rendelkezik, amiket feldolgozási technológia hiányában nem tud hasznosítani. Ez utóbbin azonban dolgozik Moszkva. Továbbá a Kreml fél attól, hogy a lakosságszegény Szibériában kritikus szintet ér majd el a kínai bevándorlás és a gazdasági befolyás mértéke. 95 százalék, hogy Kína és Oroszország még az évszázad közepén is szoros viszonyban lesznek egymással, de ez inkább Washington miatt lesz, aki szívesen látna egy „demokratikus” rezsimváltást mind Pekingben, mind Moszkvában.
CSAK SAJÁT
.jpg)
.jpg)