Elhunyt az auschwitzi koncentrációs tábor utolsó élő felszabadítója

Kilencvennyolc éves korában elhunyt David Dushman, az auschwitzi koncentrációs tábor még életben lévő utolsó felszabadítója, egykori sikeres vívó.

Az oroszországi zsidó származású Dushman Münchenben hunyt el, ahol több éve lakott - közölte szombaton a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB). "David Dushman halála mélységesen elszomorít" - mondta Thomas Bach, a NOB elnöke, egykori német vívó.

"Amikor 1970-ben találkoztunk, az auschwitzi háborús tapasztalati ellenére azonnal felajánlotta a barátságát és a tanácsait, ez egy olyan mély emberi gesztus volt, amelyet sosem felejtek el" - tette hozzá Bach.

A volt Szovjetunióból származó David Dushman katona volt a második világháborúban, és a Harmadik Birodalom katonái ellen harcolt. Részt vett a sztálingrádi csatában is.

1945. január 27-én a harckocsija kormányánál vett részt a nácik által megszállt Lengyelország területén felépített auschwitzi koncentrációs tábor felszabadításában, ahol 7000 túlélő volt. Huszonegy éves volt ekkor. A megsemmisítő táborban több mint egymillió ember halt meg.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Orvosi és sporttanulmányai után 1951-ben megnyerte a szovjet vívóbajnokságot, majd a női vívócsapat edzője volt 1952 és 1988 között. Ebben a minőségében volt jelen az 1972-es müncheni olimpián, ahol a Fekete Szeptember nevű palesztin szervezet tagjai az izraeli olimpiai válogatott több tagját ejtették túszul és ölték meg.

Kilencvennégy éves koráig szinte naponta bejárt a müncheni vívóklubba, ahol órákat tartott - közölte a NOB.

(Címlapfotó forrása: Wikipédia)

Kapcsolódók

Kimaradt?