Holokauszt emléknap: az európai püspökök elítélik az antiszemitizmust

Európa katolikus püspökei az auschwitzi haláltábor felszabadításának 75. évfordulója alkalmából közleményt adtak ki Varsóban, amelyben elítélik az antiszemitizmust és az igazság manipulálását politikai célból.

Az évforduló hétfőn lesz. A lengyelországi megemlékezések fő vendégei a túlélők lesznek, és részt vesz rajtuk több mint harminc állam- és kormányfő, illetve királyi családok tagjai. Az AP hírügynökség szerint a püspökök levelét különösen aktuálissá teszi, hogy a nacionalizmus terjedésével párhuzamosan a holokauszttagadás és a történelemhamisítás más formái is terjedőben vannak.

A püspökök szerint még olyan is előfordul, hogy bizonyos kormányok az őszinte történelmi tényfeltárás helyett mitizálják nemzetüknek a második világháborúban tanúsított viselkedését. Az egyházi vezetők nem nevezték meg a történelmi manipuláció egyetlen vélt konkrét esetét sem. Ehelyett arra kérik az embereket, hogy imádkozzanak, és gyújtsanak gyertyát "mindazon nemzetek fiaiért és vallások híveiért, akiket meggyilkoltak a haláltáborokban".

"Azzal a kéréssel fordulunk a modern világhoz ezen az évfordulón, hogy az emberek békéljenek meg egymással, tiszteljék minden nemzet jogát a létezésre, a szabadságra, a függetlenségre és kultúrája ápolására. Nem hagyhatjuk senkinek az igazság figyelmen kívül hagyását vagy manipulálását rövid távú politikai haszonszerzés céljából" - olvasható a közleményben.

A püspökök a haláltáborokat a náci Németország okozta borzalom jelképének nevezik, és emlékeztetnek arra, hogy a három legutóbbi pápa - Szent II. János Pál, XVI. Benedek és Ferenc - meglátogatta az egykori auschwitzi haláltábort. Emlékeztettek arra is, hogy a nácizmus mellett a kommunista diktatúrák is több millió ember életét követelték.

"Itt a nácik felhatalmazva érezték magukat arra, hogy eldöntsék: ki ember és ki nem. Itt az eutanázia találkozott az eugenetikával. Auschwitz-Birkenau a nemzetiszocialista ideológián alapuló rendszer egyik következménye volt, ami azt jelentette, hogy el kellett tiporni az Isten képmására teremtett ember méltóságát. Egy másik totalitárius rendszernek, a kommunizmusnak a tettei hasonlóak voltak, több millió ember megsemmisítésével jártak" - hívják fel a figyelmet a közleményben, amelyet az európai katolikus püspökök nevében az Európai Püspökkari Konferenciák Tanácsa (CCEE) és az Európai Unió Püspöki Konferenciáinak Bizottsága (COMECE) adott ki közösen.

Kapcsolódók

Kimaradt?