Egy matrózt sem tudtak kimenteni az elsüllyedt indonéz tengeralattjáróról

A szerencsétlenül járt vízi járművet 850 méteres mélységben találták meg.

Az indonéz elnök bejelentette vasárnap, hogy befejezettnek nyilvánítják az indonéz hadsereg Bali szigetétől északra eltűnt tengeralattjárójának keresését. Egyszersmind részvétét fejezte ki a fedélzeten tartózkodó 53 ember hozzátartozóinak.

„A katonaság és a haditengerészet megváltoztatta a KRI Nanggala 402 tengeralattjáró státusát” - mondta újságíróknak Joko Widodo elnök. A 44 éves hadi eszközt „a kapcsolat megszakadt" címen tartották nyilván, amióta szerdán eltűnt. Ezt változtatták most az „elsüllyedt” kategóriára. „Mi, indonézek mindannyian mély szomorúságunkat fejezzük ki emiatt a tragédia miatt, elsősorban a legénység családtagjainak” - fűzte hozzá az államfő.

Szombaton a kutatócsoportok a merülés helyéhez közel megtaláltak a tengeralattjáróról származó néhány tárgyat, többek között imamatrac darabokat és a periszkóp zsírozásához használt kenőanyag tubusát.

Előzőleg érzékelők 850 méteres mélységben lokalizálták a tengeralattjárót, amelynek maximális merülési mélysége 500 méter. Szakértők szerint a tengeralattjáró darabokra törhetett a hatalmas nyomás miatt.

A tengeralattjáró utáni kutatás több mint egy tucatnyi helikopterrel és hajóval folyt, amerikai, ausztrál, szingapúri, malajziai és indiai segítséggel.

Az 1977-es, német gyártmányú KRI Nanggala 402 tengeralattjáró 1981 óta tartozott a délkelet-ázsiai szigetország flottájához. A tengeralattjárón 2010 és 2012 között teljes körű felújítást végeztek egy dél-koreai hajógyárban.

(A nyitókép illusztráció: Pixabay)

Kapcsolódók

Kimaradt?