EP: uniós védelmet az abortuszhoz való jognak, külön büntetést a nőgyilkosságért
Az Európai Parlament uniós szintű lépéseket sürget a nők jogainak megerősítésére: az EP-képviselők azt javasolják, hogy az abortuszhoz való jog kerüljön be az Európai Unió Alapjogi Chartájába, a nőgyilkosságot pedig önálló bűncselekményként ismerjék el. A parlament emellett a nemi alapú erőszak egységes uniós meghatározását, a nők elleni erőszak elleni jogszabályok végrehajtását és a nemek közötti egyenlőség erősítését célzó új stratégiát is szorgalmazza.
Az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén uniós szintű intézkedések meghozatalát szorgalmazta a nemek közötti egyenlőség előmozdítására, a nemi alapú erőszakkal, az egészségügyi ellátással, és a munkavállalással kapcsolatos kérdések kezelésére, valamint a biztonságos és legális abortuszhoz való jog felvételét az Európai Unió Alapjogi Chartájába, számol be az MTI.
.jpg)
A 310 szavazattal, 222 ellenében és 68 tartózkodás mellett elfogadott jelentésében az uniós parlament felszólította az Európai Bizottságot, hogy terjesszen elő stratégiát a nemi esélyegyenlőség előmozdítására a 2026-2030 közötti időszakra vonatkozóan.
Az EP-képviselők azt szeretnék, ha az Európai Bizottság súlyos, több országot is érintő bűncselekményként ismerné el a nemi alapú erőszakot. Véleményük szerint emellett el kell ismerni a nőgyilkosságot, azaz a nőknek vagy lányoknak a nemük miatt történő meggyilkolását különálló bűncselekményként, valamint el kell készíteni a nemrég elfogadott, a nőkkel szembeni erőszak és a kapcsolati erőszak elleni küzdelemről szóló jogszabály végrehajtásához szükséges iránymutatásokat.
Az EP azt kéri, hogy az uniós bizottság terjesszen elő javaslatot az EU jogszabályokban a nemi erőszak bűncselekményének a beleegyezés hiányán alapuló harmonizált fogalommeghatározására. Továbbá sürgették a tagállamokat, amelyek még nem ratifikálták a nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzéséről és felszámolásáról szóló Isztambuli Egyezményt, hogy tegyék meg ezt.
Az egészségügyi ellátás tekintetében az EP-képviselők egyebek mellett azt követelik, hogy az EU szüntesse meg a nemek közötti egészségügyi egyenlőtlenségeket a nemekhez kötődő egészségügyi szükségletek és kockázatok kezelésével, különös figyelmet fordítva a nőket aránytalanul érintő betegségekre. Az EP azt szeretné, ha az EU átfogó és kötelező erejű jogi keretet hozna létre a szexuális és reproduktív egészségügyi szolgáltatásokhoz való teljes és egyenlő hozzáférés biztosítására, és felszólított a nemek közötti egyenlőséget figyelembe vevő mentális egészségügyi ellátáshoz való egyetemes hozzáférés bevezetésére.
Az EP felkérte az Európai Bizottságot, hogy támogassa a nők munkaerőpiaci integrációját, és hozzon intézkedéseket a foglalkoztatás területén tapasztalt különbségek, köztük a nemek közötti bér- és nyugdíjkülönbségek csökkentése érdekében. Az EP-képviselők emellett követelik a megfelelő minimálbérről, a bérek átláthatóságáról, a nők igazgatósági tagságáról, valamint a szülők és gondozók vonatkozásában a munka és a magánélet egyensúlyáról szóló uniós irányelvek időben történő végrehajtását.
Az EP-képviselők sürgetik továbbá, hogy az EU erősítse meg a demokratikus visszacsúszás, valamint a nők és szexuális kisebbségekhez tartozók jogai elleni támadások kezelésére szolgáló mechanizmusokat.
Kapcsolódó
CSAK SAJÁT