Az utóbbi hetekben ismét napirendre került a globális gazdaság dollármentesítésének kérdése, miután Donald Trump elnök a belengetett, esetenként bevezetett, majd felfüggesztett és újra bevezetett vámtarifái révén óriási bizonytalanságot keltett a nemzetközi piacokon. A hektikus döntések sorozata mögött egy jól körvonalazott terv áll: a Mar-a-Lago-megállapodás.

2019 augusztusában a brit jegybank, a Bank of England leköszönő elnöke felvetette, hogy a dollár tartalékvaluta szerepe egyre kevésbé fenntartható. Mark Carney – aki akkoriban biztosan nem gondolta, hogy egy nap majd Kanada miniszterelnökeként kell szembeszállnia egy kiszámíthatatlan és zsarnoki allűröket mutató Egyesült Államokkal – éppen arra hivatkozott, hogy a dollár domináns szerepe révén a kereskedelmi viták vagy egy esetleges amerikai gazdasági krízis hatásai átgyűrűzhetnek a világ többi részére. Ezért új fizetőeszközöket javasolt a dollár felváltására. Ezek egyike egy bitcoinhoz hasonló, központi bankok koalíciója által kibocsátott digitális valuta lenne.

Nos, a dollár továbbra is őrzi státuszát a világ legfontosabb tartalékvalutájaként, megkerülhetetlen a nemzetközi értékpapír-kibocsátásban, valamint elsődleges elszámolási pénznem a nemzetközi kereskedelemben. Ugyanakkor tény, hogy az utóbbi két és fél évtizedben csökkent valamelyest a jelentősége. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) legfrissebb adatai szerint dollárban tartják a devizatartalékok 57 százalékát, miközben az euró részaránya 20, a japán jené nem egészen 6 százalék. 2001-ben még a dollár alapú devizatartalékok aránya 70 százalék fölött volt.

Az utóbbi hetekben ismét napirendre került a globális gazdaság dollármentesítésének kérdése, miután Donald Trump elnök a belengetett, esetenként bevezetett, majd felfüggesztett és újra bevezetett vámtarifái révén óriási bizonytalanságot keltett a nemzetközi piacokon.

A kívülálló számára logikátlannak tűnő döntések sorozata mögött egy jól körvonalazott terv áll: a Mar-a-Lago-megállapodás – mutat rá Jeffrey Frankel a Project Syndicate-nek írt cikkében. (A nemzetközi médiaszervezet – amelynek több mint ötszáz sajtóorgánum tagja a világ 156 országában – komplett dossziét szentel a dollármentesítés témájának.) A Harvard professzora szerint a Trump-adminisztráció „gyakorlatilag megtervezte” a dollár bukását azzal a céllal, hogy a dollár gyengítése révén javítsa Amerika kereskedelmi mérleghiányát.

Az elmúlt körülbelül két hétben sok tinta folyt a nemzetközi szaksajtóban egy tervről, amely radikálisan átrajzolná a globális pénzügyi rendszert. Az amerikai elnök floridai birtokán körvonalazott és arról elnevezett Mar-a-Lago-megállapodás egy vitaanyagban bukkant fel elsőként, melynek szerzője Stephen Miran, Donald Trump jelöltje a gazdasági tanácsadók tanácsának (CEA) élére. Ez az ügynökség felel az elnök gazdaságpolitikáinak kidolgozásáért.

Érdekes módon a tervről nem számolt be a Fehér Ház, és szokásától eltérően nem írt róla az elnök a Truth Social-oldalán. Ennek ellenére elemzők elkezdték komolyan mérlegelni a várható hatásait.

A vitaanyag megerősíti, ami a napihírek alapján köztudott: Donald Trump egyszerre akarja csökkenteni az USA külkereskedelmi deficitjét és fenntartani a dollár domináns státuszát világszerte. Mindkét célt vámháborús intézkedésekkel próbálja elérni. Miran okfejtése szerint Amerika kereskedelmi partnerei „segítenének” gyengíteni a dollárt, és elköteleznék magukat amellett, hogy alacsony költségű, hosszú távú finanszírozást nyújtanak az amerikai kormánynak. A hitelezők százéves futamidejű, nulla kamatozású kötvényekre váltanák a jelenleg tartott, rövid lejáratú amerikai kötvényeket. A „segítséget” magasabb vámok fenyegetésével vagy a biztonsági garanciák megszüntetésével kényszeríthetné ki Washington, ha egyáltalán.

Egyes szakértők szerint az elképzelés abból – a hamis – alaptevésből indul ki, hogy a dollár globális dominanciája rossz az USA-nak. Hogy a dollár iránti természetellenes kereslet az amerikai valuta durva túlértékelését okozza, ezáltal csökkenti az amerikai export versenyképességét, tartós kereskedelmi hiányhoz és az amerikai feldolgozóipar eróziójához vezet. Ezzel szemben a dollár globális státusza valójában nettó pluszt jelent – véli Steven Kamin és Mark Sobel, az amerikai jegybank és a pénzügyminisztérium két korábbi vezető tisztségviselője, akik szerint az alacsony tőkeköltségek és a geopolitikai előnyök mellett „ráadásul a magas kereskedelmi hiány önmagában nem igazán jelent problémát”. Az Egyesült Államok gazdasági növekedése ennek ellenére meghaladta fő kereskedelmi partnereiét, és a munkanélküliségi ráta is nagyon alacsony, mindössze 4 százalék. Magyarán puszta képzelgés, hogy az USA-t kifosztó Európa – Trump szavaival – ellopja az amerikai munkahelyeket. „A Mar-a-Lago-megállapodás értelmetlen, hatástalan, destabilizáló lenne, és csak a dollár domináns szerepének eróziójához vezetne a globális pénzügyi rendszerben” – írja Kamin és Sobel.

Frankel megjegyzi, hogy miközben a dollár leértékelődése és a dollár dominanciájának fenntartása nem feltétlenül zárja ki kölcsönösen egymást, nehéz elképzelni, hogy a dollár globális státusza hogyan maradhatna fenn a Mar-a-Lago-megállapodásben körvonalazott elképzelés szerint, hiszen az elriasztja a központi bankokat attól, hogy amerikai értékpapírokat tartsanak.

Még ha a megállapodás soha nem is valósul meg, számos „ciklikus, strukturális, sőt rendszerszintű” tényező valószínűbbé teszi a dollár folyamatos gyengülését, figyelmeztet Jim O'Neill, a Goldman Sachs Asset Management korábbi elnöke, volt brit pénzügyminiszter. A strukturális és rendszerszintű tényezők közé sorolja Trump vámjait – amelyek várhatóan emelik az inflációt és dominóhatásokat indítanak el a reálgazdaságban –, valamint azt a tényt, hogy Amerika nyilvánvalóan feladja szerepét nemzetközi biztonsági tényezőként és a második világháború utáni intézményrendszer domináns szereplőjeként.

A dedollarizáció következményei az amerikai gazdaságra nézve drámaiak lehetnek. Az Egyesült Államok a dollár dominanciájának köszönhetően vehet fel lényegében korlátlan mennyiségű kölcsönt, relatíve alacsony kamattal. Ennek hiányában, a hitelfelvételi költségek megugranának, nehezebbé válna a tőkéhez való hozzáférés, emelkednének az amerikai vállalatok költségei, miközben a tőzsdén jegyzett cégek értéke csökkenne.

A dollár hívei szerint aggodalomra semmi ok, de a font sterling példája éppenséggel azt bizonyítja, hogy egy domináns valuta szinte egyik napról a másikra háttérbe szorulhat. Az angol deviza több mint két évszázadon át volt a világ vezető tartalékvalutája, mielőtt a dollár leváltotta a második világháború után létrejött Bretton Woods-i rendszer eredményeként.