A Trump-kormányzat hirtelen lakat alá helyezte a polgári felhasználású műholdfelvételeket. A korábban nyíltan elérhető képek súlyos amerikai veszteségeket mutattak, köztük rakétavédelmi rendszerek célzott megsemmisítését. A tiltás így a hivatalos narratíva és a valóság közötti egyre mélyülő szakadékról árulkodik.

Az egyik legnagyobb amerikai kereskedelmi műholdkép‑szolgáltató, a Planet Labs bejelentette, hogy határozatlan időre felfüggeszti az Iránnal és a közel‑keleti konfliktuszónával kapcsolatos felvételek közzétételét. A döntés közvetlenül az amerikai kormány kérésére született.

A cég korábban négy, majd 14 napos késleltetési szabályt alkalmazott, vagyis a felvételek két hét csúszással kerültek nyilvánosságra. Mostantól azonban a március 9. után készült képek egyáltalán nem jelennek meg. A korlátozás a konfliktus végéig marad érvényben.

A Wall Street Journal szintén arról számolt be, hogy az amerikai kormány széles körű hozzáférési korlátozásokat próbál érvényesíteni a konfliktusövezetre vonatkozó műholdképekre.

A modern konfliktusokban a műholdfelvételek célpont‑azonosításra, fegyverirányításra, rakétakövetésre és hadműveleti elemzésre is használhatók. A technológia fejlődése miatt a kereskedelmi képek egyre nagyobb stratégiai jelentőséggel bírnak. Ebben az esetben azonban a tiltás másról szól.

A láthatatlan háború

Amikor Donald Trump február 28-án megindította az „Epic fury” fedőnevű hadműveletet, a Fehér Ház rövid, látványos és elsöprő erejű győzelmet vetített elő. A Pentagon a teheráni rezsim kártyavárként való összeomlását jósolta. Ehhez képest, a konfliktus második hónapjába lépve egyre nyilvánvalóbbá válik a hivatalos narratíva és a valóság között tátongó szakadék.

Március elején a Pentagon még diadalmasan jelentette, hogy az iráni támadókapacitás 90%-át megsemmisítették az első hét precíziós csapásai során. Ha ez igaz lenne, akkor Iráné volna a hadtörténet leghatékonyabb hadereje – ugyanis a képességei maradék tíz százalékával képes fájdalmas válaszcsapásokat mérni.

A legbeszédesebb jele annak, hogy a dolgok nem a tervek szerint alakulnak, a polgári felhasználású műholdfelvételek hirtelen lakat alá helyezése. Washington hivatalos indoklása szerint a tilalom a „műveleti biztonságot” szolgálja, de valójában a kormány saját kudarcának vizuális bizonyítékait próbálja elrejteni a nyilvánosság elől.

Amit a képek elárulnak

Mielőtt azonban a „digitális vasfüggöny” legördült volna, a nyílt forráskódú hírszerzők (OSINT) és a szemfülesebb szerkesztőségek elmentették a kritikus felvételeket. Ezek a képek cáfolják a Fehér Ház optimizmusát, egyúttal cáfolják azokat az állításokat, miszerint Irán vaktában lövöldözik. A Washington szerint pontatlan, „másodvonalas” rakétatechnológia meglepő pontossággal vizsgázott, a térségbeli amerikai támaszpontok súlyos találatokat szenvedtek el, egyesek többször is.

Már a háború első napjaiban Irán célzott támadásokat hajtott végre amerikai és szövetséges rakétavédelmi rendszerek ellen. A műholdképek szerint a támadások kiiktattak négy THAAD rakétavédelmi üteget Jordániában, Szaúd‑Arábiában és az Egyesült Arab Emírségekben. Ezek a rendszerek kifejezetten a magasan repülő és nagy sebességű ballisztikus rakéták elfogására alkalmasak.

Műholdfelvételek alapján a csapások nem véletlenszerűek, hanem precízek és célzottak voltak – elsősorban a radarberendezéseket, vagyis a rendszerek „szívét” vették célba. A radarok nélkül a THAAD nem „lát”, nem tud célpontot követni és rakétát elfogni.

Egy ilyen radar teljesen megsemmisült a jordániai Muwaffaq Salti légibázison. A felvételeken kiégett berendezés és több kráter látható. Szaúd‑Arábiában a Prince Sultan légitámaszpont közelében egy radart védő hangár égett ki, míg az Egyesült Arab Emírségekben két helyszínen – Al Ruwais és Al Sader – kaptak találatot a légvédelmi ütegeket befogadó létesítmények. A károk mértéke az utóbbi két esetben nem egyértelmű: a felvételekből csak az derül ki, hogy a radarberendezések számára épített átjárható hangárokat közvetlen találat érte – arra nincs bizonyíték, hogy a radarok a hangárban voltak a támadások idején.

A CNN archív felvételek elemzése alapján azt írta, hogy Al Ruwais és Al Sader környékén nyolc, illetve tíz éve folyamatosan láthatók a THAAD‑rendszer jellegzetes elemei. Ennek alapján feltételezhető, hogy a két bázis nem ideiglenes, hanem régóta működő amerikai rakétavédelmi állomás volt.

A csapások mintázata minden helyszínen azonos. Irán nem az elfogórakéták kilövőállásait támadta, hanem a rendszerek legkritikusabb, legdrágább és legnehezebben pótolható elemét. Egy THAAD‑rendszer hozzávetőleg egymilliárd dollárba kerül, és az összeg csaknem felét a radar költsége teszi ki. Az Egyesült Államoknak összesen nyolc, az Egyesült Arab Emírségeknek kettő, Szaúd-Arábiának egy ilyen rendszere van/volt. A radarok lassan és nehezen pótolhatók, egyetlen radar kiesése hetekre vagy hónapokra csökkenti az Egyesült Államok és térségbeli szövetségesei légvédelmi képességeit.

A legérzékenyebb veszteség Katarban érte az amerikaiakat. Az Al Udeid légibázis közelében közvetlen találat ért egy AN/FPS-132 típusú, úgynevezett korai előrejelző radart. Az iráni Forradalmi Gárda szerint a több mint 1 milliárd dolláros berendezés teljesen megsemmisült. A Planet Labs műholdfelvételein „csak” robbanás, tűz és oltás nyomai látszanak. Ebből a radartípusból mindössze hat készült. Akár 5000 km-es távolságból is képes észlelni a ballisztikus rakéták indítását. A megsérült rendszer kritikus adatokat szolgáltatott a THAAD és Patriot védelmi rendszereknek, valamint az izraeli rakétapajzsnak is. A kiesés jelentősen lerövidíti az amerikai és szövetséges erők reakcióidejét a Perzsa-öböl térségében. Szakértők szerint a javítás vagy pótlás 5-8 évet is igénybe vehet.

Bahreinban az amerikai 5. flottaparancsnokságot ért iráni csapások több raktárépület mellett két radart is megsemmisítettek. Kuvaitban egy olyan parancsnoki posztot ért támadás – itt halt meg a legtöbb amerikai katona egyetlen támadásban –, ahova nem sokkal korábban, ideiglenesen telepítettek át egységeket. Ez azt mutatja, hogy az irániak naprakész információkkal rendelkeztek az amerikai csapatmozgásokról.

Az izraeli precedens

A helyzet iróniája, hogy miközben Washington a demokrácia és az átláthatóság bajnokaként tetszeleg, éppen a tekintélyelvű rezsimekre jellemző cenzúrához nyúl. Az üzenet egyértelmű: ha a valóság nem illeszkedik a győzelmi jelentésekhez, akkor a valóságot kell betiltani.

Az információs bojkott azonban nem előzmény nélküli. Izrael évtizedek óta hasonló státuszt élvez, mégpedig egy amerikai törvénynek köszönhetően. Az 1997-ben életbe lépett Kyl-Bingaman módosítás megtiltotta az amerikai cégeknek, hogy nagy felbontású műholdfelvételeket tegyenek közzé Izrael területéről. Pontosabban a jogszabály értelmében az amerikai hatóságok akkor engedélyezhetik izraeli felvételek árusítását, ha az adott felbontás már elérhető más nemzetközi forrásokból. Bár a szabályozást némileg enyhítették, Izrael stratégiai fontosságú helyszínei – például a dimonai nukleáris létesítmény – továbbra is homályos foltként jelennek meg a nyilvános adatbázisokban.

A Trump-adminisztráció ezt a „nemzetbiztonsági kivételt” emelte globális szintre az iráni háború során, „kérve” (gyakorlatilag utasítva) a szolgáltatókat, hogy az amerikai bázisokat érintő képeket tartsák vissza. A Fehér Ház érvelése szerint műveleti okokból van szükség a korlátozásra, de valójában az amerikai bázisokat ért iráni találatok vizuális nyomait igyekszik „kikockázni”. Irán ugyanis nem az amerikai kereskedelmi műholdak – eleve többnapos késleltetéssel nyilvánossá váló – felvételeit használja célpontok kiválasztására és kárfelmérésre; arra ott van Kína „kereskedelmi” köntösbe öltöztetett hírszerzési segítsége.

Bár az USA stratégiai riválisa hivatalosan semleges a február 28-án indult háborúban, a kínai kereskedelmi műholdcégek gyanúsan gyorsan és olcsón kezdtek el „mezőgazdasági és környezetvédelmi” adatokat szolgáltatni Iránnak és szövetségeseinek. Ezek az elvileg polgári adatok valójában kritikus célpont-azonosítási és kárfelmérési segítséget nyújtottak a teheráni rakétaegységeknek.

Ráadásul, míg a hagyományos műholdak naponta egyszer-kétszer haladnak el egy adott pont felett, a kínai Jilin-1 műholdcsoport szatellitjei 15-20 percenként küldenek friss fotókat az amerikai bázisokról. Ezek felbontása vetekszik az amerikai katonai műholdakéval, de a kínaiak ezt kereskedelmi forgalomban, politikai szűrők nélkül bocsátották olyan országok vagy médiaorgánumok rendelkezésére, amelyek cáfolni akarják az amerikai narratívát.

És mégis van iráni légvédelem?

Az Egyesült Államok hadserege a múlt hét második felében rendkívül kockázatos mentőakciót hajtott végre Irán területén, miután egy F–15‑ös vadászgép kétfős személyzete katapultálni kényszerült. A hivatalos washingtoni közlés szerint a művelet sikeres volt: előbb a pilótát, majd több mint egy napnyi bujkálás után a fegyverrendszer‑tisztet is kimentették a különleges egységek.

A részletek azonban komoly kérdéseket vetnek fel. A művelet során ugyanis több amerikai repülőgép – köztük legalább egy C–130‑as szállítógép és több helikopter – használhatatlanná vált, miután a sivatagi leszállóhelyen a gépek beragadtak a talajba. A különleges egységek végül kénytelenek voltak megsemmisíteni a járműveket, mielőtt elhagyták volna a térséget. Szakértők szerint a veszteség akár a 400 millió dollárt is elérheti.

Katonai elemzők arra is felhívták a figyelmet, hogy a mentés helyszíne feltűnően közel esik Iszfahánhoz, ahol a teheráni vezetés nagy mennyiségű, közel fegyverminőségű uránt tárol. Nem zárható ki, hogy a művelet valójában egy fedett akció része volt, amelynek célja a nukleáris anyag felkutatása lehetett. Akármi is volt a valódi cél, az amerikai légierő iráni veszteségei azt mutatják, hogy a térségben korántsem beszélhetünk teljes amerikai-izraeli légifölényről.