Betiltották Oroszországban a Konrad Adenauer Alapítványt

Nemkívánatos szervezetté minősítették Oroszországban a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) párt holdudvarába tartozó Konrad Adenauer Alapítványt – közölte hétfőn az orosz főügyészség Moszkvában.

A tájékoztatás szerint az alapítvány ugyan az európai egység támogatását tűzte ki célul, a gyakorlatban azonban „nyíltan provokatív jelleget öltött, amely a kapcsolatok elmérgesítésére irányul Oroszország és a Nyugat országai között” – indokolta a vádhatóság a lényegében betiltással felérő intézkedését.

A Kreml | Fotó: Pexels

Az alapítvány továbbá olyan anyagokat terjeszt, amelyek Oroszország vezetését, politikáját és törvényes szerveit próbálják lejáratni, illetve a „barátságtalan államok” Oroszország Ukrajnában vívott háborújával kapcsolatos álláspontját képviseli – szögezte le az orosz főügyészség. Hangsúlyozta egyben, hogy a Konrad Adenauer Alapítvány információs politikája Oroszország politikai és gazdasági elszigetelését szorgalmazza a nemzetközi szintéren, ezenfelül „a különleges katonai művelet” alá eső régiókban az ellenállást próbálja erősíteni.

Az ukrajnai háború kezdete óta Oroszország több külföldi szervezetet is nemkívánatosnak minősített, köztük alapítványokat és a nemzetközi hírű Német Történeti Intézetet (DHI). A legtöbb német civil szervezet azonban Ukrajna orosz megtámadása után anélkül is bezárta oroszországi irodáit.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?