banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Orosz reakció Biden visszalépésére: az amerikai sajtó és politikusok összejátszottak, hogy eltitkolják az elnök állapotát

Ki kell vizsgálni a Joe Biden szellemi állapotával kapcsolatos igazságot eltitkoló amerikai média és politikusok összejátszását – jelentette ki Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője vasárnap a TASZSZ hírügynökségnek azzal kapcsolatban, hogy az Egyesült Államok hivatalban lévő államfője visszalépett attól, hogy a demokrata párt elnökjelöltje legyen.

„A következő lépésnek annak kivizsgálásának kellene lennie, hogy miként esküdött össze az amerikai média a politikai körökkel a közvélemény manipulálására az egyik politikai párt érdekében, elhallgatva az igazságot Biden mentális állapotáról" – idézi a szóvivőt az MTI.

„Joseph Biden bejelentette, hogy kiszáll az elnökválasztási versenyből. De azt nem tette hozzá, hogy pontosan hová" – írta Zaharova a Telegram-csatornáján.

Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő az orosz Life hírportának úgy nyilatkozott, hogy Oroszország számára az Ukrajna elleni „különleges hadművelet" céljainak az elérése az elsődleges, nem pedig az amerikai választás eredménye. Azt is mondta, hogy az amerikai választásig négy hónap van hátra, amelyet a Kreml figyelemmel fog kísérni.Fotó: Joe Biden Facebook oldalaVjacseszlav Vologyin, az orosz parlament alsóházának kubai látogatáson tartózkodó alelnöke Havannában újságíróknak azt hangoztatta, hogy Biden, aki az egész világon és saját hazájában is „számos problémát okozott", felismerve, hogy nem fogják újraválasztani, menekül. Vologyin sürgette az amerikai elnök felelősségre vonását „az Ukrajnában kirobbantott háborúért, az európai államok gazdaságának tönkretételéért, az Oroszország és más országok elleni szankciós politikáért".

„Véres a keze" – mondta a politikus.

Konsztantyin Koszacsov, az orosz felsőház elnökhelyettese a RIA Novosztyi hírügynökségnek azt mondta, hogy Biden visszalépése után Donald Trump republikánus jelöltnek van a legnagyobb esélye arra, hogy megnyerje az elnökválasztási versenyt, ha nem „távolítják el" valamilyen módon és nem követ el hibákat.

„Minden azon fog múlni, hogy ezt a kampányt most a republikánusok hogyan fogják megszervezni és befejezni" – hangoztatta Koszacsov.

Alekszej Puskov kormánypárti szenátor a Telegram-csatornáján azt írta, hogy „az Amerika több mint fele által gyűlölt" Hillary Clinton külügyminiszter és volt elnökjelölt esetleges újrajelölése a demokraták részéről a polgárháború szélére sodorná az Egyesült Államokat. Puskov szerint Clintont a „legdühödtebb fajtájú" globalisták, intervencionisták és hegemonisták akarják a Fehér Házban látni, akik az uralkodó elitek és a „mélyállam" szintjén készülnek összefogni, és nem szándékoznak megadni magukat.

A szenátor a RIA Novosztyinak nyilatkozva hangot adott álláspontjának, miszerint Trump megválasztása esetén csökkenthet ugyan Washington Ukrajnának nyújtott támogatása, de nem valószínű, hogy javítani fog az amerikai-orosz kapcsolatokon, mivel az amerikai uralkodó osztály ezt ellenzi.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?