Azonnali hatállyal menesztették a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatóját

Az Index információi szerint Csák János magyarországi kulturális és innovációs miniszter azonnali hatállyal elbocsátotta L. Simon Lászlót, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatóját. Erre azért kerülhetett sor, mert a múzeumban megrendezett World Press Photo kiállításra a tiltás ellenére is bemehettek kiskorúak – mivel a L. Simon László szerint a közgyűjtemény alkalmazottainak nem áll jogában a látogatók korának megállapítása.

„Csák János miniszter mint a munkáltatói jogkör gyakorlója a mai napon átadta L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója munkaviszonyának megszüntető okiratát” – áll a szaktárca hétfőn délelőtt kiadott közleményében.

A miniszter indokolásában kifejtette, hogy a főigazgató, mivel az intézménytől elvárható jogkövetést elmulasztotta, azt érdemben felhívásra sem teljesítette, olyan magatartást tanúsított, amely a munkaviszonya fenntartását ellehetetlenítette. A Kulturális és Innovációs Minisztérium elismeri L. Simon László korábbi érdemeit a kulturális területen végzett tevékenysége során – zárul a közlemény.

Fénykép forrása: World Press Photo 2023

A Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója éppen a Múzeumok Szakmai Napja című rendezvényen vett részt a MNM-ban: az köszöntő beszédét még elmondta, de az első kerekasztal-beszélgetésről már kihívták, vélhetően ekkor közölték vele a hírt. Ezt követően már nem is tért vissza a beszélgetésre. A lap információi szerint Hammerstein Judit főigazgató-helyettes lehet az utóda.

L. Simon László: Nem tőlem vagy a múzeumtól kell megvédeni a gyermekeket

Idő közben L. Simon László is reagált a történetekre. Facebook-oldalán azt írta: „Csák János miniszter ma reggel közölte velem, hogy felment a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatói pozíciójából, mert álláspontja szerint szabotáltam a gyermekvédelmi törvényt. A döntést tudomásul veszem, azonban elfogadni nem tudom azt. A World Press Photo kiállítás képeinek bemutatásával a múzeum szándékosan semmilyen jogszabályt nem sértett meg.”

Hozzátette, „a minisztériumi közleményben foglaltakkal ellentétben a fenntartó utasítását késlekedés nélkül és maradéktalanul betartottuk, a 18 év alatti korlátozást bevezettük és erről a fenntartót azonnal értesítettük”.

„Négygyermekes apaként, nagyszülőként határozottan visszautasítom, hogy gyermekeinket tőlem vagy az általam vezetett intézménytől kellene megvédeni” – zárta rövid nyilatkozatát a menesztett főigazgató.

A miniszter kitiltotta a kiskorúakat a világ egyik legjobb fotókiállításáról, mert…

Sérti a magyarországi gyermekvédelmi törvényt a Nemzetközi Sajtófotó Kiállítás (World Press Photo), ezért erről október végétől kitiltották a kiskorúakat. Mindezt a Mi Hazánk Mozgalom kezdeményezte, Csák János kultúrminiszter pedig jóváhagyta, sőt számon is kérte a Nemzeti Múzeum főigazgatóján, L. Simon Lászlón, hogy miért engedte be a közintézménybe a tárlatot.

Dúró Dóra, a Mi Hazánk Mozgalomelnökhelyettese törvényességi felügyeleti eljárás lefolytatását kérte Csák János kulturális minisztertől a Magyar Nemzeti Múzeumban megtekinthető Nemzetközi Sajtófotó Kiállítás tartalma miatt. A tárlaton – mint a képviselő írta - a 2022-es év legfontosabb eseményeként jelenítik meg az „LMBTQ+-kisebbség elleni erőszakot”, illetve a „meleg idősotthont” ábrázoló képsorozaton tekinthetik meg az odalátogatók például azt, hogy női ruhába és tűsarkúba öltözött férfiak rúzsozzák magukat.

Csák János a beadvány nyomán a családok védelméről szóló törvény érvényre jutásának biztosítását kérte számon L. Simon László főigazgatón, aki később Facebook-bejegyzésben közölte, amióta tiltott a kiskoúrak belépése a kiállításra, sokkal többen érkeznek, a múzeumnak pedig nincsen jogköre ahhoz, hogy ellenőrizze a látogatók életkorát. Ez most az állásába került.

Kapcsolódók

Kimaradt?