Törvénnyel védenék a 16 év alattiakat a közösségi oldalaktól

Törvénytervezetet dolgoztak ki annak érdekében, hogy a tizenhat év alattiak csak szülői beleegyezéssel használhassák a közösségi oldalakat. A gyermekek védelmét célzó jogszabályt kedden ismertették a szenátusban, ahol a kezdeményező Nicoleta Pauliuc nemzeti liberális párti (PNL) szenátor mellett Ligia Deca tanügyminiszter is részt vett.

Illusztráció | Fotó: Pixabay

A közvitára bocsátott elképzelés szerint a korhatár bevezetésével kellő eszközt adnának a szülők kezébe ahhoz, hogy gyermekeiket megvédjék a közösségi médiában rájuk leselkedő veszélyektől. „A gyermekek nem vásárolhatnak cigarettát, alkoholt, vagy felnőtt tartalmú folyóiratokat” – sorolta a gyermekek védelmét lévő, és már régóta hatályon lévő jogszabályokat a szenátor. Hozzátette, hogy ugyanúgy érvényben van az a rendelet is, amelynek értelmében a különböző tévéműsorok esetén figyelmeztetik a nézőket, ha az kiskorúaknak nem ajánlott vagy ha bizonyos kor alattiaknak szülői felügyelet indokolt. „Sajnos az online tér olyan, mint egy falu kutyák nélkül. Gyermekeik egy lépésnyire vannak az olyan üzenetektől, amelyek sokszor az életüket is veszélybe sodorhatják” – indokolta a jogszabály szükségességét Pauliuc.

Azt tudni kell, hogy jelenleg a legtöbb közösségi oldal általános felhasználói szabályzata alapján csak 13 év fellettiek regisztrálhatnak, ugyanakkor például a dél-koreaiak, a spanyolországiak vagy a kanadai Quebec tartományban élőknek az országos törvényeik alapján 14 év a korhatár. Tény ugyanakkor az is, hogy a legtöbb oldal nem ellenőrzi a bejelentkezéseket, de a szülők külső eszközök segítségével felügyelhetik gyermekük internethasználatát.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?