Az orosz-ukrán háború egy éve: az Európai Tanács egységesen kiállt Ukrajna mellett

Az Európai Tanács (ET) tagjai csütörtökön nyilatkozatot fogadtak el, amelyben elítélik az Oroszország által egy évvel ezelőtt Ukrajna ellen indított háborúját, és hangsúlyozzák, hogy az Európai Unió továbbra is támogatni fogja Ukrajnát. Az ET tagjai elismerését fejezik ki az ukrán nép elszánt küzdelméért, ugyanakkor kijelentetik, hogy Oroszország ukrajnai agressziója a béke elleni bűncselekmény.

„Egy évvel ezelőtt Vlagyimir Putyin Oroszországa megkezdte brutális háborúját Ukrajna ellen. Az ukrán nép hihetetlen erőt tanúsított, amikor megvédte hazáját és a nemzetközi jog alapelveit az orosz agresszióval szemben. Elszántságot mutattak a demokrácia és a szabadság védelmében, ellenállóképességet és méltóságot a nehézségek ellenére, Oroszország bűneivel szemben. Az ukrán nép megmutatta az egész világnak, hogy az Ukrajna jövőjéről szóló döntés egyedül az ukránoké. Egyetlen országnak sincs joga arra, hogy lerohanja szomszédját, vagy megsértse annak szuverenitását és területi integritását. Ez az agresszió a béke elleni bűncselekmény. Megsérti az ENSZ Alapokmányát, az ENSZ és az emberiség értékeit. Nem tudunk és nem is szabad passzívnak maradnunk az ilyen bűncselekményekkel szemben. Oroszország szisztematikusan civileket vett célba, városokat rombolt le és megtámadta az ukrán identitást. Eltökéltek vagyunk annak biztosítására, hogy mindazokat, akik felelősek a háborús és más súlyos bűncselekményekért, amelyeket Oroszország Ukrajna elleni agressziós háborújával összefüggésben követtek el, felelősségre vonják” – olvasható az Európai Tanács tagjainak közös nyilatkozatában.

Az európai vezetők rámutatnak arra, hogy Oroszország fegyverként használta az élelmiszert és az energiát, felelőtlenül fenyegetőzött nukleáris fegyverekkel és hamis híreket terjeszt a háborúról. Azt is megfogalmazták, hogy Oroszország agressziója és annak következményei számos országot jelentősen érintettek, különösen nagy hatással volt a világgazdaságra az élelmiszer- és nyersanyagárakra gyakorolt hatásán keresztül.

„Az Európai Unió továbbra is együttműködik partnereivel, hogy enyhítse ezeket a hatásokat, és segítséget nyújtson a leginkább érintett országoknak és népeknek” – áll a közleményben.

Emlékeztetnek arra, hogy az Európai Unió és partnerei gyorsan és egységesen cselekedtek. „Továbbra is határozottan és teljes szolidaritással fogunk fellépni Ukrajna mellett, amíg szükséges. Minden ukrán megérdemli, hogy békében éljen és maga döntsön a sorsáról. Ukrajna az európai család része. Az ukránok kifejezték az európai jövő iránti vágyukat, és Ukrajna EU-tagjelölt országgá vált. Ukrajna polgárai a béke, a demokrácia, a jogállamiság, az alapvető jogok tiszteletben tartása és a jólét mellett döntöttek” – olvasható a dokumentumban.

A nyilatkozat hangsúlyozza, hogy az Európai Unió továbbra is támogatja Ukrajnát politikai, gazdasági, humanitárius, pénzügyi és katonai téren, többek között az európai ipar gyors és összehangolt beszerzései révén.

„Támogatni fogjuk Ukrajna újjáépítését is, amelyhez a befagyasztott orosz eszközöket az európai és a nemzetközi joggal összhangban igyekszünk felhasználni. Tovább fogjuk fokozni az Oroszországra gyakorolt kollektív nyomást, hogy hagyja abba a háborút. Ennek érdekében elfogadjuk a tizedik szankciócsomagot, és fellépünk azok ellen, akik megpróbálják kijátszani az uniós intézkedéseket” – hangsúlyozza a nyilatkozat.

Az európai vezetők kijelentik, hogy támogatják a Volodimir Zelenszkij ukrán elnök által előterjesztett békeformulát. „Nemzetközi partnereinkkel együtt biztosítani fogjuk Ukrajna sikerét, a nemzetközi jog tiszteletben tartását, Ukrajna békéjének és területi integritásának helyreállítását a nemzetközileg elismert határok között, Ukrajna újjáépítését és az igazságszolgáltatást. Addig nem állunk meg” – zárják állásfoglalásukat az Európai Tanács tagjai.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kimaradt?