Az amerikai kormány hajlandó újabb pénzügyi segítséget nyújtani Ukrajnának

Az Egyesült Államok kormánya szükség esetén pótlólagos költségvetési forrásokat fog kérni a kongresszustól Ukrajna további támogatására, ha elfogy az idei évre szánt 38 milliárd dolláros keret – közölte a Fehér Ház nemzetbiztonsági koordinátora pénteken. John Kirby ugyanakkor hozzátette, hogy a jelenlegi számítások szerint a tavaly elfogadott összeg elegendő lesz a pénzügyi év végéig, amely szeptemberben zárul.

Egy pénteki sajtóbeszélgetésen a fehér házi illetékes az orosz légvédelem által az ukrán határ közelében orosz terület felett lelőtt rakétákkal kapcsolatban kijelentette: az Egyesült Államok nem ösztönzi Ukrajnát, hogy Oroszországon belül hajtson végre támadást, nem nyújt támogatást ilyen tevékenységhez.

John Kirby kérdésre válaszolva határozottan tagadta, hogy Ukrajna területén amerikai harcoló katonai személyzet tartózkodna, amely a harctéren ukrán katonákkal közösen bevetésen venne részt. Hozzáfűzte, hogy az Ukrajnában állomásozó amerikai katonák a kijevi nagykövetség katonai attaséi hivatalának dolgoznak, a többi között azon, hogy ellenőrizzék az Ukrajnába küldött katonai támogatás felhasználását.

Illusztráció: Agerpres

Joe Biden elnököt idézve kijelentette, hogy az Egyesült Államok katonái nem fognak harcolni Ukrajnában, ahogy ez a múltban sem történt meg.

A tájékoztatón elhangzott: az Egyesült Államok álláspontja szerint Oroszország elszigeteltségét mutatja, hogy Észak-Koreával tárgyal védelmi együttműködésről. Az Egyesült Államok figyelemmel kíséri az orosz-kínai védelmi kooperáció erősítésére irányuló törekvéseket is, ugyanakkor továbbra sem lát arra utaló jelet, hogy Kína halált okozó fegyverzettel látná el az orosz haderőt.

A héten Phenjanban tartott észak-koreai-orosz-kínai politikai találkozókról szólva John Kirby megjegyezte, az augusztus közepén Camp Davidben megvalósuló amerikai-japán-dél-koreai csúcs tükrözi azt a törekvést, hogy növeljék a biztonságot a Koreai-félsziget térségében.

A Fehér Ház pénteken jelentette be: Joe Biden augusztus 18-án a japán miniszterelnököt és a dél-koreai elnököt fogadja Camp Davidben, hogy a háromoldalú szövetség megerősítéséről tárgyaljanak, valamint az indiai- és csendes-óceáni térségen is túlnyúló együttműködésről egyeztessenek.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?