Az Egyesült Államok kormánya a világ mintegy harminc országából visszarendeli nagyköveteit
Az Egyesült Államok kormánya a világ mintegy harminc országából visszarendeli nagyköveteit – közölte az amerikai külügyminisztérium hétfőn.
Az MTI értesülése szerint a minisztériumnak az amerikai médiához eljuttatott közleménye szokásos eljárásnak nevezi az intézkedést, és hangsúlyozza, hogy „egy nagykövet az elnök személyes képviselője, az elnöknek pedig jogában áll annak biztosítása, hogy olyan személy képviselje őt az érintett országokban, aki előmozdítja az Amerika az első politikai programot”.

A külügyi tárca által kiadott tájékoztatás ugyanakkor kiemeli: a visszatérő diplomatákat arra kérték, hogy hazájuk külügyminisztériumán belül szolgáljanak tovább, új lehetőségeket keresve arra, hogy „Trump elnök Amerika az első politikai programját előrevigyék”.
A döntés által érintett nagykövetségeket és országokat egyelőre nem hozták nyilvánosságra, ugyanakkor a külügyminisztérium világossá tette: nem rendelnek vissza külképviseletet vezető diplomatát olyan országból, ahol háború zajlik, illetve amely országgal az Egyesült Államok nagy téttel bíró tárgyalások szakaszában van.
CSAK SAJÁT


