Az 51. állam: Trump Amerika részévé tenné Kanadát
„Kiváló ötletnek” tartja Donald Trump, hogy Kanada Amerika 51. állama legyen. Úgy véli, a lakosság hatalmasat spórolhatnak az adókon, és a katonai védelme is biztosítva lenne.
Trump újra felhozta azon elképzelését, miszerint Kanada lehetne az 51. amerikai állam: az AFP szerint az újonnan megválasztott elnök északi szomszédjának politikai válsága miatt úgy véli, ezzel a „tagsággal” sokat segítene az országon.
„Sok kanadai szeretné, ha Kanada az 51. állam lenne” – mondta korábban Donald Trump, a Leger Intézet múlt heti felmérése szerint azonban a kanadaiak 13 százaléka szeretné, ha országa az Egyesült Államokhoz tartozna.
Donald Trump először november végén, egy Justin Trudeau kanadai miniszterelnökkel közös vacsorán hozta fel az „51. államot”. Ezen a találkozón a megválasztott amerikai elnök azzal viccelődött, hogy ha Kanada nem tudná túlélni a 25 százalékos vámot, akkor az 51. amerikai állam lehetne – írja a Fox News. Azóta többször is kormányzónak nevezte a kanadai kormányfőt, amely cím az Egyesült Államokban a szövetségi állam vezetőjét jelöli. Ezeket az üzeneteket rosszul fogadta a kanadai politikai osztály - akik megalázónak, illetve az Egyesült Államok részéről érkező fenyegetésnek tekintik.
Ez annál is inkább aggasztó a kanadaiak számára, mivel Kanada politikai válság közepén van, miután hétfőn váratlanul lemondott a kormány második számú vezetője, mivel nézeteltérései voltak Justin Trudeau-val azzal kapcsolatban, hogy miként reagáljanak Amerika „vámtervére”: a megválasztott amerikai elnök az a szándéka, hogy 25%-os vámokat vet ki szomszédjaira – Mexikóra és Kanadára –, sokkolta Kanadát, amelynek legnagyobb kereskedelmi partnere az USA, ahová a kanadai export 75%-a irányul. Ami a munkahelyeket illeti, a 41 millió kanadai lakosból közel kétmillió ember élete függ az exporttól.
CSAK SAJÁT