Agrárminiszteri elismerésben részesültek a partiumi falugazdászok a böllérversenyen

Nagy István, a magyar kormány agrárminisztere is felkereste és személyes elismerésben részesítette a Partiumi Falugazdász Hálózat napkori böllérversenyen résztvevő csapatát, közölte hétfőn a szervezet.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Napkor településen közel húsz éves múltra visszatekintő, szombaton tartott Szent András Napi Disznóvágásra és Pálinkamustrára a Partiumi Falugazdász Hálózat Bihar és Szatmár megyei falugazdái is részt vettek. A november 27-i megmérettetésre benevezető csapatok munkakedvét és a látogatók jó hangulatát a délelőtti hűvös, fagypont körüli hőmérséklet sem rontotta: a jóféle párlatoknak köszönhetően nem csorbult a hentesek kése, a szorgos kezeknek hála pedig a déli órákra már egymás után sorakoztak a csapatok – és a főzeteiket elbíráló zsűri – asztalán a különböző disznó-alkatrészekből készített ételek. A frissen töltött, tíz méter hosszan felaggatott kolbászok látványa is egyedi volt: Napkoron egy napra valóban kolbászból lett a kerítés, olvasható a szervezet beszámolójában.

A partiumi falugazdászok – ahogy az a térségben a hagyományos disznóvágáshoz illik – reggelire fokhagymás pirítós-zsíros kenyérrel és forralt borral várták a vendégeket, amit később velővel elegyített rántottával egészítettek ki. A helyben készített ebédet toroskáposzta, valamint savanyúsággal kínált ropogós szalonna-szeletek párosa alkotta, amiknek nem csak az illata, hanem erdélyi fatányéros tálalása is messziről vonzotta a kíváncsiskodó tekinteteket.Fotók: Domján Levente

A partiumi falugazdászok népes napkori csapatát és főzőstandját Nagy István agrárminiszter is felkereste. A tárcavezető előbb kézfogással, majd a partiumi „zöldkötényesekkel” közös csoportképpel is kifejezte elismerését a böllérversenyen résztvevő falugazdászoknak. Külön köszönetet mondott a részvételért Magyar Lóránd RMDSZ-es parlamenti képviselőnek, a Partiumi Falugazdász Hálózat koordinátorának, aki szintén a helyszínen, élőben követte a megmérettetésre nevező falugazdász-csapat tevékenységét.

„Öröm, hogy itt lehettünk. Fontos, hogy testvéri kapcsolatok alakítsunk ki a határ másik oldalán, Magyarországon élő gazdatársadalommal is. Erre jó lehetőség volt a napkori böllérverseny, ahol a falugazdász-csapatunk szinte teljes létszámával jelen voltunk. Azt gondolom, jó és élő kapcsolatunk van az anyaországi gazdákkal, tovább kell mennünk ezen az úton, hogy összefogva, a határokat átlépve együtt tudjunk cselekedni, gondolkodni. Együtt tudjunk örvendeni a jó minőségű magyar termékeknek” – hangsúlyozta a rendezvényen Magyar Lóránd.

Elmondta: Szatmár megyében immár hat éve szerveznek hasonló, jó hangulatú böllérversenyeket. „Ezek a rendezvények azért vannak, hogy megmutassuk az értékeinket, megmutassuk a jó minőségű helyi termékeinket, amiket vásárolva a fogyasztók tudatosan támogatni tudják a magyar gazdákat” – szögezte le a Partiumi Falugazdász Hálózat koordinátora.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?