Az elmúlt években egymást érték azok a választások, amelyek után ugyanaz a mondat hangzott el: megint mellémértek a közvélemény-kutatók. Pedig az ilyen típusú mérések sokáig a modern demokrácia egyik legfontosabb tájékozódási eszközei voltak.

Napjaink egyik legfontosabb politikai tanulsága az, hogy a közvélemény-kutatás továbbra is hasznos eszköz, de már jóval kevésbé tekinthető biztos előrejelzőnek, mint korábban. A látványos tévedések mögött nem egyetlen ok áll, hanem több, egymást erősítő folyamat: zuhanó válaszadási hajlandóság, torz minták, bizonytalan és későn döntő választók, a közösségi média által felpörgetett kampányok, valamint az a tény, hogy a klasszikus statisztikai korrekciók egy része ma már kevésbé működik.

A probléma lényege egyre inkább az, hogy nem feltétlenül az mond valótlant, aki válaszol, hanem sokszor az hiányzik a mintából, aki egyáltalán nem válaszol. Az Amerikai Közvélemény-kutatási Társaság 2020-as jelentése szerint a végső két hétben készült amerikai országos felmérések átlagos hibája 4,5 százalékpont volt, az állami szintű elnöki felméréseké 5,1 százalékpont, ami országos szinten negyven év, állami szinten legalább húsz év legnagyobb hibájának számított. Ugyanez a jelentés arra jutott, hogy nem a „hazudó” Trump-szavazó volt a fő ok, hanem sokkal inkább az, hogy a republikánus szavazók egy része kisebb eséllyel vett részt a kutatásokban.

A háttérben szerkezeti válság van: a válaszadási hajlandóság évtizedek óta esik. A Pew adatai szerint a telefonos kutatások válaszadási aránya 36 százalékról 9 százalékra csökkent 1997 és 2016 között, majd 2017-ben 7, 2018-ban 6 százalék volt. Ez önmagában még nem bizonyít torzítást, de jelentősen növeli annak kockázatát, hogy bizonyos társadalmi csoportok következetesen hiányoznak a mintából. Egy 2024-es tanulmány ezért már azt javasolja, hogy a hagyományos hibahatár helyett a nem válaszolásból eredő bizonytalanságot is külön mérjék, mert a közölt hibahatár valójában csak a mintavételi hibát mutatja, a nagyobb gondot okozó nem válaszolási torzítást nem.

Kapcsolódó

Így látják az életet a hazai fiatalok – Nyugtalanító adatok derültek ki a felmérésből

A fiatalok többsége szerint rossz irányba halad Románia, de nem terveznek kivándorlást – derült az INSCOP legfrissebb felmérésből, amelyet a 18 és 35 év közöttiek körében végzett.

közvéleménykutatás INSCOP fiatalok felmérés

Az első, 2016-os Trump győzelme miatti sokk után a szakma egy darabig azt hitte, hogy a hiba főként technikai volt, és javítható. Egy utólagos elemzés szerint több, főleg állami szintű felmérő egyszerűen nem súlyozott megfelelően iskolázottság szerint, holott a kulcsállamokban a diplomás választók felülreprezentáltak voltak, és erősebben húztak Hillary Clinton felé. Ez hozzájárult ahhoz, hogy a felmérések alulmérjék Trumpot a felső- középnyugati államokban. 2020-ban viszont már nem ez volt a fő probléma, mert a vizsgált állami felmérések 92 százaléka már számolt az iskolázottsággal, a hibák mégis megmaradtak. Vagyis a 2016-os receptet a szakma részben kijavította, a választói valóság viszont közben tovább mozdult. 

Argentína azért különösen tanulságos, mert ott Javier Milei felemelkedése két egymást követő sokkot is okozott a felmérőknek. A 2023-as előválasztáson a Reuters szerint Milei 30,5 százalékot szerzett, jóval többet annál, mint amit előzetesen vártak. Később, az októberi általános választás előtt több kutatás Mileit tette első helyre. A tényleges első fordulóban viszont Massa végzett az élen 36,78 százalékkal, Milei pedig 29,99 százalékot kapott. Itt nem egyszerűen arról volt szó, hogy a közvélemény-kutatások pár ponttal tévedtek, hanem arról, hogy rosszul fogták meg a választói mozgás irányát is.

Látványos kudarc Romániában

Romániában 2024 végén még ennél is látványosabb volt a kudarc. Călin Georgescut egyes felmérések még közvetlenül az első forduló előtt is nagyjából 5 százalékra tették, ehhez képest a hivatalos eredmény 22,94 százalék lett, míg Elena Lasconi 19,18 százalékkal jutott tovább. A sokk nagyságát jól mutatja, hogy román elemzők példátlannak nevezték a rendszerváltás utáni időszakban. A későbbi vitákban a TikTok-kampány, a gyors online mozgósítás, az informális digitális hálózatok szerepe és ezekkel kapcsolatban egy orosz beavatkozás került előtérbe. Ez arra utal, hogy ma már nem elég azt mérni, amit a választó egy kérdezőbiztosnak mond, mert a politikai dinamika egy része olyan platformokon zajlik, amelyeket a hagyományos modellek késve vagy egyáltalán nem érzékelnek.

Magyarországon a 2022-es országgyűlési választás hasonló leckét adott. A kampány végén a felmérések szoros versenyt jeleztek: a Medián 40-32-re, a Závecz 39-36-ra mérte a Fidesz előnyét a teljes népességben, az IDEA pedig 41-39-es állást mutatott. A végeredményhez képest ez félrevezetően szoros képet adott, mert a Nemzeti Választási Iroda összesítése szerint a Fidesz-KDNP országos listán 54,13 százalékot kapott. Itt a torzítás részben abból fakadhatott, hogy a bizonytalanok valós eloszlását nehéz volt megbecsülni, részben pedig abból, hogy a háború kitörése után a kampány utolsó napjaiban megváltozott a választói prioritásrend. A kutatás pillanatfelvétel volt, a politikai valóság viszont mozgó célponttá vált.

Franciaországban 2024-ben más jellegű gond jelent meg: ott a második forduló előtti kutatások még azt vetítették előre, hogy a Nemzeti Tömörülés lesz a legnagyobb erő, csak abszolút többség nélkül, ám a második fordulós taktikai visszalépések miatt végül a baloldali szövetség végzett az élen. Ez azt mutatja, hogy a mai fragmentált rendszerekben a szavazói akarat mérése önmagában nem elég, mert a stratégiai koordináció néhány nap alatt teljesen átírhatja a mandátumképet.

Most a közvélemény-kutatók a spanyolországi és franciaországi helyhatósági választásokon nem tudták pontosan előrejelezni az eredményeket: alulbecsülték a szélsőjobb, a szélsőbal és a szocialisták támogatottságát is. Így, a legpontosabb megfogalmazás talán az, hogy a közvélemény-kutatások nem egyszerűen „elromlottak”, hanem egy sokkal nehezebben mérhető politikai környezetbe kerültek.

Az alacsony válaszadási arány, a nem válaszolók torzító hatása, a későn döntő szavazók, a közösségi média által felgyorsított hangulatváltások és az egyre bonyolultabb taktikai szavazás együtt okozzák, hogy a felmérések ma gyakrabban tévednek, és ugyanabba az irányba is tévedhetnek. A mai politikában tehát nem az a fő kérdés, hogy léteznek-e még jó közvélemény-kutatások, hanem az, hogy egy ilyen széttöredezett nyilvánosságban meddig lehet egyáltalán előrejelezni azt, amit a választófülkében végül milliók egyszerre döntenek el.