FRISSÍTÉS – A japán császár és császárné fogadta Iohannist és feleségét

FRISSÍTVE: Naruhito japán császár és Maszako császárné fogadta kedd reggel a tokiói császári palotában Klaus Iohannis román államfőt és feleségét, Carmen Iohannist. A megbeszélések külön zajlanak majd, az elnök Naruhito császárral, Iohannis neje pedig a császárnéval egyeztet. FRISSÍTVE: A japán miniszterelnök is fogadta Iohannist.

Iohannisék a császári párral | Fotó: presidency.roA japán császári protokollnak megfelelően a megbeszélések nem előre megszabott napirendet követnek, és a császári házaspár politikai kérdésekről nem tárgyal. Az egyeztetések témája jobbára a tárgyalópartnerek közös státuszához – az ország és a nemzet képviselete – kapcsolódik.

Szó lehet például Románia és a román nép identitásával és sajátosságaival, ezeknek a világörökséghez való hozzájárulásával kapcsolatos témákról vagy a két ország között több mint egy évszázada, 102 éve fennálló diplomáciai kapcsolatokról. Napirenden szerepelhetnek a súlyos humanitárius következményekkel járó események is, mint például a koronavírus-járvány vagy az ukrajnai háború, ebben az összefüggésben kizárólag az embereknek okozott szenvedésekre lehet utalni.

A miniszterelnök is fogadta Iohannist

A japán kormány székhelyén, katonai tiszteletadással fogadta kedden Klaus Iohannis államfőt Kisida Fumio miniszterelnök. A román elnök és a japán kormányfő aláírták a két ország közötti stratégiai partnerségről szóló nyilatkozatot. Iohannis egy munkavacsorán is részt vesz ez alkalomból.

Az államfőt kísérő delegáció tagja Bogdan Aurescu külügyminiszter, Cseke Attila fejlesztési miniszter, Cosmin Marinescu, Luminiţa Odobescu, Daniela Bârsan és Delia Dinu elnöki tanácsadók, valamint Ovidiu Dranga tokiói román nagykövet.

Közleményében az Elnöki Hivatal hangsúlyozta, hogy a stratégiai partnerséggel a legmagasabb szintre emelik a két ország közötti együttműködést, lehetőséget teremtve az ebben rejlő potenciál jobb kiaknázására három kulcsfontosságú területen: külpolitika és biztonsági kérdések, gazdasági kapcsolatok, valamint a kultúra, a tudomány és technológia, az innováció, a kutatás és fejlesztés.

A látogatás alkalmával aláírnak egy, a román pénzügyminisztérium, az Eximbank Románia és a Japán Nemzetközi Együttműködési Bank (JBIC) közötti memorandumot, illetve egy, az ELI-NP Măgurele, az Okamoto Optics japán vállalat és az Oszakai Egyetem Lézermérnöki Intézete közötti egyetértési nyilatkozatot.

A Románia és Japán közötti stratégiai partnerség megkötésére irányuló folyamat elindításáról öt évvel ezelőtt állapodott meg Bukarestben Klaus Iohannis és Abe Sinzó néhai japán kormányfő. Dél-Korea után Japán lesz a második ázsiai ország, amellyel Románia ilyen megállapodást köt. Románia stratégiai partnerségben áll még az Egyesült Államokkal, a Moldovai Köztársasággal, Franciaországgal, az Egyesült Királysággal, Olaszországgal, Spanyolországgal, Lengyelországgal, Törökországgal, Magyarországgal, Azerbajdzsánnal és Grúziával.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Iohannis hétfőtől tartózkodik hivatalos látogatáson Japánban, az első nap a japán parlament felsőházának elnökével, Ocudzsi Hidehiszával és az alsóház elnökével, Hoszoda Hirojukival találkozott. Szerdán a román államfő ellátogat Kiotóba, ahol a helyi hatóságok képviselőivel tárgyal majd.

Csütörtökön és pénteken Iohannis Szingapúrban tesz állami látogatást, és hivatalos megbeszélést folytat szingapúri hivatali kollégájával, Halimah Yacobbal, valamint Lee Hsien Loong miniszterelnökkel.

Kapcsolódók

Kimaradt?