Irán, Oroszország, Kína és Észak-Korea – négy válságpont, amelyek együtt akár a globális konfliktus szikráját is meggyújthatják. Egyre több katonai és geopolitikai elemző szerint a világrend fordulóponthoz érkezett. A világ geopolitikai helyzete az elmúlt években látványosan instabillá vált, és egyre több katonai és politikai elemző figyelmeztet arra, hogy a globális feszültségek akár egy új világháborúhoz is vezethetnek.

Richard Shirreff nyugalmazott brit tábornok, a NATO egykori európai főparancsnok-helyettese szerint a jelenlegi események olyan irányba sodorhatják a nemzetközi rendszert, amelyet a jövő történészei a harmadik világháború előszobájaként értékelnek majd. A volt NATO-parancsnok úgy fogalmazott: pályafutása során nem emlékszik a geopolitika ilyen veszélyes pillanatára.

A nyugati katonai közösségben egyre többen érzik úgy, hogy a közel-keleti konfliktusok már most kicsúszhatnak az ellenőrzés alól. Különösen aggasztó forgatókönyvnek tartják azt az eshetőséget, ha az Egyesült Államok egy szárazföldi háborúba sodródna a Közel-Keleten. Ebben az esetben Oroszország és Kína gyorsan kihasználhatná a helyzetet. Egyes elemzők szerint Peking akár már a következő években, legkésőbb 2027 körül megpróbálhatná katonai erővel elfoglalni Tajvant.   A geopolitikai feszültségek azonban nem egyetlen térségben összpontosulnak. Európában, Ázsiában és a Közel-Keleten egyszerre növekszik a konfliktusok kockázata.

Az európai biztonsági architektúra egyre mélyülő válságát jelzi, hogy a kontinens nyugati felében ismét a katonai készülődés retorikája erősödik. Míg a hidegháború befejeződésével a béke osztatlan reménye uralkodott, addig mára a stratégiai elemzések homlokterébe ismét a nyílt konfrontáció lehetősége került. Egy friss felmérés tanúsága szerint mind az Egyesült Államokban, mind számos európai országban a közvélemény jelentős hányada Oroszországot látja a legfőbb destabilizáló erőnek, amely a kontinens békés együttélését veszélyezteti.

Kapcsolódó

Kínának és Moszkvának fájna, ha megdőlne az iráni teokratikus diktatúra

A kulcsszó a kőolaj, Peking számára ugyanis kulcsfontosságú az iráni energiahordozó.

Teherán kőolaj háború Irán Kína

Ezt a közhangulatot a politikai elit egyre élesebb diskurzusa is tükrözi. Nyugati vezetők részéről egyre kevésbé tabu a konfliktus forgatókönyvének említése; egyes hangok szerint Európának fel kell készülnie arra, hogy adott esetben katonai erővel védje meg érdekeit. A NATO stratégái arra figyelmeztetnek, hogy a társadalmaknak újra számolniuk kell egy nagyszabású háború rémképével, ami a berlini fal leomlása óta ismeretlen volt a térségben. Úgy tűnik, a hosszú béke időszaka véget érhet, és a kontinens egy új, kiszámíthatatlanabb korszak küszöbére lépett. A feszültség azonban nem csupán retorikai szinten érzékelhető; Oroszország az elmúlt időszakban többször is próbára tette a szövetség készültségét. Katonai repülőgépei megsértették Románia, Lengyelország és Észtország légterét, miközben Fehéroroszország felől ismeretlen eredetű léggömbök sodródtak a balti államok és Lengyelország irányába, tovább növelve a bizonytalanságot.

Ezen incidensek hátterében komoly katonai előkészületek zajlanak. Moszkva fokozza hadiipari kapacitásait, különös tekintettel a nagy hatótávolságú precíziós fegyverekre. A hiperszonikus rakéták gyártásának növelése mellett a legnagyobb figyelmet a Burevesztnyik elnevezésű, nukleáris meghajtású robotrepülőgép fejlesztése kelti. Ez az eszköz elméleti szinten szinte korlátlan ideig képes a levegőben maradni, ezzel gyakorlatilag korlátlan hatótávolságot biztosítva, ami alapjaiban írhatja át a jövőbeli katonai egyensúly számításait.

A Közel-Kelet: a globális konfliktus egyik lehetséges gyújtópontja

Az arab világ továbbra is a világ egyik leginstabilabb térsége. Ha a régióban zajló konfliktusok egybeolvadnának az európai és ázsiai feszültségekkel, az sok elemző szerint már valóban világháborús helyzetet jelentene. Orosz politikai vezetők egy része az Egyesült Államokat vádolja azzal, hogy geopolitikai dominanciájának megőrzése érdekében destabilizálja a térséget. Más szakértők szerint azonban a globális konfliktus inkább egy hosszú távú nagyhatalmi rivalizálás eredménye lehet.  A nemzetközi rendszerben ugyanis egyre világosabban kirajzolódik egy strukturális versengés az Egyesült Államok és egy lazább együttműködésben működő kínai–orosz–iráni tengely között. Ez a rivalizálás nem feltétlenül egyetlen nagy háborúban csúcsosodik ki, hanem gazdasági nyomásgyakorlás, regionális konfliktusok és proxyháborúk formájában zajlik.

A globális geopolitika egyik legveszélyesebb töréspontja Tajvan kérdése – legalábbis a nyugati média szerint. Peking az önállóan működő szigetet saját területének tekinti, és egyre agresszívebb katonai nyomást gyakorol rá. Az elmúlt években a kínai hadsereg rendszeresen tartott hadgyakorlatokat Tajvan körül, amelyek során éles lőgyakorlatokat is végrehajtottak. Amerikai elemzők szerint ezek a műveletek egy jövőbeli tengeri blokád vagy invázió főpróbái lehetnek. Washington ugyanakkor egyre erőteljesebben támogatja Tajvant katonai és politikai szempontból is. Ez tovább növeli a kockázatát annak, hogy egy tajvani konfliktus közvetlen amerikai–kínai háborúvá válhat.

A Koreai-félsziget szintén potenciális konfliktusforrás. Észak-Korea az elmúlt időszakban több ballisztikus rakétát tesztelt, miközben Kim Dzsongun a fegyvergyártás jelentős növelését rendelte el. Phenjan az utóbbi időben szorosabb kapcsolatokat épít ki Moszkvával, és katonai támogatást is nyújtott Oroszországnak az ukrajnai háborúban. Cserébe Oroszország technológiai segítséget adhat az észak-koreai rakéta- és nukleáris program fejlesztéséhez. Egyes szakértők szerint egy regionális konfliktus a Koreai-félszigeten akár egy nagyobb geopolitikai stratégia része is lehetne. Ha például Kína arra ösztönözné Észak-Koreát, hogy katonai nyomást gyakoroljon Dél-Koreára, az leköthetné az Egyesült Államok figyelmét, miközben Peking Tajvan ellen lépne fel. 

Románia számára egy geopolitikai eszkaláció különösen érzékeny következményekkel járhatna. Az ország egyszerre NATO-tagállam, az Európai Unió keleti határának egyik kulcsállama, valamint közvetlenül határos az Ukrajnában zajló háborúval. A Fekete-tenger térsége már most is stratégiai versengés színtere Oroszország és a NATO között, ahol Románia fontos katonai hídfőállásként szolgál a szövetség számára.

Az Egyesült Államok jelentős katonai jelenlétet tart fenn az országban, különösen a Mihail Kogălniceanu légibázison, amely a nyugati katonai szövetség egyik legfontosabb kelet-európai támaszpontjává válik. Egy esetleges NATO–Oroszország konfrontáció esetén Románia földrajzi helyzete miatt az első vonalban találhatná magát, miközben a Moldovai Köztársaság instabilitása és a Dnyeszteren túli szakadár régió jelenléte további biztonsági kockázatot jelent. Éppen ezért Bukarest az elmúlt években jelentősen növelte védelmi kiadásait, és egyre aktívabban próbálja erősíteni katonai és politikai szerepét a Észak-atlanti szövetség keleti szárnyán.