A NATO-főtitkárral tárgyalt a külügyminiszter a fekete-tengeri biztonságról

Mark Rutte NATO-főtitkárral találkozott kedden Brüsszelben Emil Hurezeanu külügyminiszter. A román diplomácia vezetője az erős NATO-jelenlét fontosságát hangsúlyozta a keleti szárnyon, és a félretájékoztatás visszaszorítását szorgalmazta. Emil Hurezeanu az X platformon számolt be első találkozójáról a NATO-főtitkárral.

„Románia erős szövetséges a Fekete-tengeren, és hozzájárul szövetségünk biztonságához. Elengedhetetlen a NATO erőteljes jelenléte a keleti szárnyon. Románia az első naptól (a háború első napjától – szerk. megj.) Ukrajna mellett áll, és aktív szerepet fog játszani Ukrajna jövőjében is. Továbbra is prioritás marad partnereink, különösen a Moldovai Köztársaság ellenálló képességének megerősítése, illetve a dezinformáció elleni küzdelem. Románia tisztában van azzal, hogy a védelemre fordított összeg arányos kell hogy legyen a jelenlegi fenyegetésekkel” – olvasható a külügyminiszter bejegyzésében.A NATO-főtitkár Brüsszelben fogadta Hurezeanut | Fotó: Külügyminisztérium/Facebook

A szaktárca tájékoztatása szerint a megbeszélésen szó esett a keleti szárnyon, főként a Fekete-tenger térségében bekövetkezett biztonsági fejleményekről, illetve Oroszország rosszindulatú akcióiról, amelyek a szövetségeseket és partnereiket célozták – ismertette az Agerpres.

„A félretájékoztatás egy jól ismert eszköztár részét képezi, amelyre a szövetségeseknek összehangoltan, az ellenálló képesség kiépítésével kell reagálniuk” – hangsúlyozza a közlemény.

A román fél megerősítette, hogy Románia elkötelezett az Ukrajnát támogató többrétű segítségnyújtás mellett, és aktívan részt kíván venni az Ukrajna jövőjéről szóló megbeszéléseken.

Szó esett a NATO partnereinek nyújtandó támogatás szükségességéről, különös tekintettel az Oroszország destabilizációs akcióinak célkeresztjében levő Moldovai Köztársaságra, és Hurezeanu hangsúlyozta, hogy Románia és a román társadalom az euroatlanti biztonság és a demokratikus értékek elkötelezett támogatója.

A román diplomácia vezetője ugyanakkor köszönetet mondott a NATO Romániával szembeni szolidaritásáért.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?