banner_WcGrRqIF_eurot_Anyasagi_webb_2024-10-15_970x250.png
banner_Vs7ERmQb_eurot_Anyasagi_webb_2024-10-15_728x90.png
banner_saW4mTn2_eurot_Anyasagi_webb_2024-10-15_300x250.png

Rutte: ha észak-koreai katonákat vonnának be, az a konfliktus eszkalálódását jelentené

Ha Phenjan csapatokat küldene Ukrajnába, hogy Oroszország nevében harcoljanak, az a konfliktus eszkalálódását jelentené – írta Mark Rutte NATO-főtitkár hétfőn egy X-bejegyzésben, írja a Reuters, idézi a News.ro.

Mark Rutte, aki e hónap elején lépett hivatalba a NATO élén, azt írta hétfőn, hogy megbeszélést folytatott Yoon Suk Yeol dél-koreai elnökkel a szövetség és Szöul szoros partnerségéről, amelynek középpontjában a védelmi ipari együttműködés, valamint az euroatlanti és az indo-csendes-óceáni térség összekapcsolt biztonsága áll.

Fotó: képernyőmentés

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a múlt héten azt mondta, hogy Phenjan tízezer katonát készül küldeni Moszkva háborús erőfeszítései támogatására, és hogy néhány észak-koreai tiszt már az oroszok által megszállt ukrán területen állomásozik. Először 3000 katonáról szólt a hír, majd tízezres létszámot emlegetett Zelenszkij.

Hétfőn Szöul beidézte a dél-koreai orosz nagykövetet, hogy kifejezze tiltakozását egy ilyen lehetőség ellen. A Nyugat régóta azzal vádolja Észak-Koreát, hogy fegyvereket szállít Oroszországnak, de Rutte és a Pentagon a múlt héten azt mondta, hogy még nem találtak bizonyítékot észak-koreai katonai jelenlétre Ukrajnában.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT
banner_1pp9VAgz_MASZOL_WEBBANNEREK_MASZOL_300x250.png
banner_1EKDNy6B_MASZOL_WEBBANNEREK_MASZOL_970x250.png
banner_VDHJPUiH_MASZOL_WEBBANNEREK_MASZOL_728x90.png

Kapcsolódók

Kimaradt?