Mintegy 3000 észak-koreai katona érkezik harcolni Putyinért
Oroszország azt tervezi, hogy bevon mintegy 3000 észak-koreai katonát, akiket az orosz határ menti Kurszk tartományban vethetne be, ahol az ukrán hadsereg elfoglalta a terület egy részét – állítják az ukrán katonai hírszerző szolgálat (GUR) forrásai, akiket a Kiev Post idézett, írja az EFE és az Agerpres.
Az orosz hadsereg súlyos létszámhiánnyal küzd az ukrajnai frontvonalakon, ebben Észak-Korea nagyszabású támogatással igyekszik Moszkva segítségére. Az ukrán katonai hírszerzés (GUR) forrásai szerint Phenjan nemcsak fegyvereket és felszerelést, hanem katonai személyzetet is biztosít Moszkvának – írta a Kyiv Post alapján a portfolio.hu.
Putyin mindent megtesz annak érdekében, hogy késleltesse és elkerülje a döntést egy újabb teljes körű mozgósítási hullám lebonyolításáról az Orosz Föderáció területén – mondta a lapnak a forrás. Ehelyett külső segítségre támaszkodik, ennek fő pillére Észak-Korea lett. Az ukrán hírszerzés információi alapján észak-koreai katonákat képeznek ki az ukrajnai harcokra. A tervek szerint a Különleges Burját Zászlóalj részeként vetik be őket, amely az orosz hadsereg 11. légideszant dandárjához tartozik majd. A zászlóaljban várhatóan legfeljebb 3000 észak-koreai katona szolgál majd, akiket jelenleg kézifegyverekkel és lőszerrel látnak el, és 2024 végéig érkezhetnek meg Ukrajnába.
A katonai együttműködés jogi kereteit is igyekeznek megteremteni a felek. Putyin elnök hétfőn törvénytervezetet nyújtott be az orosz parlamentnek egy átfogó stratégiai partnerségi megállapodás ratifikálására, amelyet júniusban írt alá Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel. A megállapodás 4. cikkelye kimondja, hogy a felek kölcsönösen segítséget nyújtanak egymásnak háború esetén.
Nyugati források szerint Észak-Korea már most is jelentős mennyiségű tüzérségi lövedéket szállított Oroszországnak az ukrajnai háborúhoz. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a napokban azt állította, hogy Phenjan nemcsak fegyvereket küld, hanem katonákat is. A Kyiv Post korábban arról számolt be, hogy egy október eleji rakétacsapásban észak-koreai tiszt is életét vesztette az oroszok által megszállt területen, Donyeck közelében. A tisztek állítólag azért tartózkodtak a térségben, hogy orosz kollégáikkal tanácskozzanak.
A Digi24 kiemeli, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfő este arra figyelmeztetett, hogy értesüléseket kapott a hírszerző szolgálatoktól „orosz szándékokról az idei őszre és télre vonatkozóan, hogy Észak-Koreát valóban bevonják a háborúba”.
„Volt egy találkozó a főparancsnokságon. Több kérdést is megvitattak. A legfontosabbak között szerepelt a hírszerzési jelentés – a Külföldi Hírszerző Szolgálat és a GUR – az őszi és téli orosz szándékokról. Minden nagyon részletes: benne van Észak-Korea valós részvétele a háborúban; benne vannak Oroszország kapcsolatai más országokkal, amelyek sajnos a háború meghosszabbításába fektetnek be” – jelentette be Zelenszkij videóbeszédében. Előző este, szintén a nemzethez intézett beszédében Zelenszkij először állította, hogy Phenjannak most már katonái is harcolnak az orosz csapatok mellett Ukrajnában.
Észak-koreai katonai mérnökök már jelen vannak az ukrán fronton, hogy segítsenek Oroszországnak jobban kihasználni az észak-koreai gyártmányú KN-23-as ballisztikus rakétákat – közölték a minap magas rangú kijevi és szöuli tisztviselők, akiket a The Guardian idézett, írja a Digi24. Ugyanakkor dél-koreai és ukrán tisztviselők szerint már halálos áldozatok is voltak észak-koreai katonák között egy múlt heti támadás során, amelyben az ukránok rakétákkal lőtték az orosz állásokat Donyeck térségében. A Mariupol térségében élő ukrán partizánok azt is állítják, hogy Phenjan hadserege kiképzőtábort létesített a térségben.
CSAK SAJÁT