A CNN-nek beszélt Ukrajnáról Szijjártó Péter

 

Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter interjút adott a CNN-nek Washingtonban. Az Index beszámolója szerint a tárcavezetőt a NATO-csúcstalálkozóval kapcsolatos reményeiről, az ukrajnai békéről és az amerikai-magyar kapcsolatokról is kérdezték.

A miniszter szerint Ukrajnában a helyzet egyre rosszabbodik, kijelentette, hogy Donald Trump republikánus elnökjelölt idején a két ország kapcsolata jobb volt, mint valaha. Az a stratégia, amit az EU és a NATO az elmúlt két és fél évben követett, egyszerűen nem hozott semmilyen eredményt, mert a helyzet egyre rosszabbodik – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki Jake Tapper, a washingtoni CNN The Lead With Jake Tapper című műsorának vendége volt Washingtonban. 

Szijjártó Péter a CNN műsorában többek között arról beszélt, hogy Magyarország az elmúlt két és fél évben közvetlenül szembesült az ukrajnai háború közvetlen hatásaival, amit meg kell állítani. „Az a stratégia, amit az EU és a NATO az elmúlt két és fél évben követett, egyszerűen nem hozott semmilyen eredményt, mert a helyzet egyre rosszabbodik” – mondta a külügyminiszter, aki úgy látja, hogy a helyzet csak rosszabb lesz. „Tehát ha nem vagyunk képesek megállítani a háborút, akkor több ezer – tíz- vagy százezer – ember fog meghalni és Ukrajna el fog pusztulni” – tette hozzá. A tárcavezető úgy látja, hogy „amit az elmúlt két és fél évben tettünk, az egyszerűen nem volt sikeres”.

Szijjártó Péter a CNN stúdiójában Fotó: Szijjártó Péter Facebook oldala

Úgy látja, hogy a területi integritás olyan alapelv, amelyet tiszteletben kell tartania mindenkinek, azonban a konfliktusnak nincs megoldása a csatatéren. „Oroszország még mindig ott van, Oroszország, az orosz hadsereg nyomul előre, Ukrajna nem tudott sikereket elérni a csatatéren” – mondta. Szerinte a harctér helyett a tárgyalóasztalhoz kellene fordulni, szorgalmazni kell a tárgyalások megkezdését. „Tehát nem a harctéren van a megoldás, hanem a tárgyalóasztal, a diplomácia, a diplomáciai csatornák, az egymással való beszélgetés és a párbeszéd kell, hogy átvegye ennek a helyét” – idézte az Index a magyar külügyminisztert.

Kijelentette, hogy tapasztalati alapján jobbak voltak az amerikai–magyar kapcsolatok, amikor Donald Trump volt az Amerikai Egyesült Államok elnöke, „előtte és utána ez a kapcsolat tragikus volt politikai szempontból”. Úgy véli, hogy a republikánus elnökjelölt nyeri a választásokat, akkor „sokkal nagyobb reményünk van a jó kapcsolatokra, ezért a két vezető, Orbán miniszterelnök úr, Trump elnök úr nagyon jó személyes kapcsolatot, nagyon jó barátságot ápol”.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?