Putyin: Oroszország nem avatkozott be az amerikai elnökválasztásba

Az orosz és az amerikai elnök hétfőn gazdasági, katonai és politikai kérdésekről is tárgyalt Helsinkiben. Közös sajtótájékoztatójukon Vlagyimir Putyin azt mondta: Moszkva nem avatkozott be az amerikai elnökválasztásokba.

Donald Trump szerint mindkét ország felelős azért, hogy a 2016-os amerikai választási folyamatba történt beavatkozás miatt meg megromlottak az amerikai-orosz kapcsolatok. Hozzátette, az orosz beavatkozásról folyó amerikai vizsgálat "katasztrófa országunk számára".  Az amerikai elnök hangsúlyozta, semmiféle összejátszás nem volt kampánycsapata és orosz tisztségviselők között. Szavai szerint azért győzött - "méghozzá könnyen" - az elnökválasztáson, mert "briliáns kampányt" folytatott.

Trump: soha nem volt rosszabb, de ennek vége

Donald Trump amerikai elnök "termékeny párbeszédnek" nevezte a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tartott találkozót. Mint mondta, soha nem volt rosszabb az Egyesült Államok és Oroszország viszonya, mint most. "De ennek vége. Fél órával ezelőtt ez véget ért!" – jelentette ki. Trump hangoztatta: a diplomácia fontosabb a konfliktusnál és az ellenségeskedésnél.

Vlagyimir Putyin is hasonlóan jellemezte a találkozót. Mint mondta, a megbeszélések őszinték és hasznosak voltak. A mostani egy nehéz időszak az orosz-amerikai kapcsolatokban, de nincs objektív oka ezeknek a nehézségeknek, a hidegháború ugyanis véget ért. Az orosz elnök hangsúlyozta: olyan új kihívásokkal kénytelenek szembesülni, mint a terrorizmus és világgazdasági problémák.

Korea, Szíria, Északi Áramlat 2

Az orosz elnök nagyra értékelte Donald Trump amerikai elnök hozzájárulását a Koreai-félsziget problémáinak rendezéséhez. "Jó, hogy a Koreai-félsziget problémája fokozatosan rendeződik- hangsúlyozta Vlagyimir Putyin, aki szerint ez nagymértékben az amerikai elnök személyes közbenjárásának köszönhető.

Az egyik újságíró azt tudakolta az amerikai elnöktől, vajon mire gondolt, amikor a héten Brüsszelben azt állította, hogy Európa az orosz gáz foglya az épülő Északi Áramlat-2 gázvezeték miatt. Az amerikai elnök nem tért ki korábbi állítására, de kifejtette: az épülő Északi Áramlat-2 tisztes versenytársa lesz Európában az Egyesült Államokból szállított cseppfolyósított gáz.

Az amerikai elnök Szíriáról azt mondta, hogy ott sikeresen működnek együtt az amerikai és az orosz katonák. Donald Trump felajánlotta azt is, hogy Washington kész segítséget nyújtani a szíriai humanitárius válság civil áldozatainak, egy kérdésre válaszolva pedig közölte: Oroszországgal együtt közösen munkálkodnak majd azon, hogy segítsenek Izrael biztonságának garantálásában.

Vlagyimir Putyin arról beszélt, hogy Moszkvának és Washingtonnak számos katonai-politikai kérdésben kell folytatnia az együttműködést, különösen ami az amerikai rekétavédelmi rendszereket illeti. Az orosz elnök azt mondta, hogy konkrét javaslatokat tett Trumpnak a fegyverek korlátozására. Putyin szerint meg kell hosszabbítani a nukleáris fegyverek korlátozásáról szóló START III. egyezmény hatályát.

A "katonai-politikai és leszerelési dossziéban" az orosz elnök szerint szerepelnie kell például a START meghosszabbításán kívül a közép- és nagy hatótávolságú rakéták felszámolásáról szóló megállapodás végrehajtásának, az űrben telepítendő fegyverrendszerek kérdésének, és annak is, miként kezeljék az amerikai globális rakétavédelmi rendszer körül kialakult veszélyes helyzetet.

Kapcsolódók

Kimaradt?