További túlélők után kutatnak Japánban

További túlélők után kutatnak Japánban, ahol a múlt hét második fele óta tartó heves esőzések kiváltotta áradások és földcsuszamlások a legfrissebb értesülések szerint mintegy 134 halálos áldozatot követeltek.

Az NHK japán közszolgálati televízió összesítése szerint kedd reggelre 134-ra emelkedett a halálos áldozatok száma – további hat személynél a halál beálltát még nem állapította meg orvos. Emellett 63 embert tartanak nyilván eltűntként.

A japán hatóságok szerint egyelőre nem világos a gazdasági kár mértéke sem. Az ipar is megsínylette az ítéletidőt, a Mazda Motor japán autógyártónak például zárva kellett tartania hétfőn a Hirosimában lévő vállalati székhelyét. A cég több gyártóüzemében is le kellett állítani a termelést. A vállalat közlése szerint két telepen várhatóan keddig nem is indulhat újra a gyártás, mert akadozik az alkatrészellátás.

A Daihatsu autógyár péntek óta négy üzemet tart zárva. A Panasonic elektronikai konszern szerint egyik gyártelepén továbbra sem tud termelni, mivel az épület földszinti része el van árasztva.

Az eső lassan elvonult, hétfőn a nyugati régiókban már perzselő napsütés volt 30 Celsius fok feletti hőséggel. Az időjárás változás félelmeket keltett, mivel a szünetelő víz- és áramellátás miatt a katasztrófa sújtotta térségekben megnőtt a hőguta veszélye.

„Nem tudunk mosakodni, a toalett sem működik, az élelmiszerkészleteink is kifogyóban vannak" – mondta Matszui Jumeko, Hirosima prefektúra Mihara városának lakója, akinek otthonában már szombat óta nincs vízszolgáltatás. „A palackozott vizek és teák kifogytak az áruházakból és a boltokból" – tette hozzá a 23 éves óvodai dolgozó egy szükséghelyzeti vízosztó állomáson.

Az ország elektromos vállalatai szerint hétfőn 11 200 háztartás volt áram nélkül, és százezrek voltak vízszolgáltatás nélkül. Vasárnap 11 prefektúrában, összesen 267 ezer otthonban tapasztaltak áramkimaradást.

Máshol az emberek próbáltak visszatérni otthonaikba, hogy mentsék, ami még menthető. „Sosem láttam ehhez foghatót életemben, pedig már elmúltam 70 éves" – mondta Aszano Hitoko. „A mosógép, a hűtő, a mikró, a kenyérpirító, a számítógép mind odavan. A ruhákat a fiókokban mind tönkre tette az iszapos víz, nem is fogunk bajlódni a kimosásukkal. Csak arra tudok gondolni, hogy mennyibe fog kerülni mindezt rendbe hozni" – fűzte hozzá a kétemeletes házát tisztító idős nő.

Bár a kitartó esőzéseknek vége szakadt, a meteorológiai szolgálatok hirtelen záporokra és zivatarokra figyelmeztettek, illetve a felázott talajra tekintettel további földcsuszamlásokra a meredek lejtőkön.

A japán polgári védelmi hatóságok a földcsuszamlás- és árvízveszély miatt 19 prefektúrában 5,9 millió embert szólítottak fel arra, hogy hagyják el otthonukat, és keressenek menedéket. Bár az evakuálási rendeleteket a hétvégén jelentősen enyhítették, azok még így is 1,7 millió embert érintenek.

Abe Sindzó japán miniszterelnök lemondta a hétre tervezett európai és közel-keleti útját, és felkeresi az 1982 óta nem látott mértékű árvízkatasztrófa sújtotta helyszíneket.

Kapcsolódók

Kimaradt?