A bevándorláspolitikáról és Sorosról kérdezte 10 ország lakóit a Nézőpont

A közép-európai lakosság többsége egyetért a magyar kormány migráció ellen folytatott küzdelmével - mondta Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Csoport elnöke pénteken, legfrissebb kutatási eredményeik budapesti ismertetésén.

Fodor Csaba, a Nézőpont Intézet ügyvezetője kifejtette, Magyarország mellett tíz közép-európai országban - Németországban, Ausztriában, Lengyelországban, Csehországban, Szlovákiában, Szlovéniában, Horvátországban, Szerbiában, Romániában és Bulgáriában - végezték reprezentatív kutatásukat, mindenhol ezer helyi lakos telefonos megkérdezésével. Kiemelte, a válaszok alapján a közép-európai térségben átlagosan tízből hatan rossznak tartják azt az elképzelést, hogy a kvótarendszer keretében osszák szét az Európába érkező bevándorlókat. Ennél is nagyobb arányban, mintegy 70 százalékban utasították el a kontinensen kívülről érkezők befogadását - fűzte hozzá.

Fodor Csaba szerint a visegrádi országok egységes, megbonthatatlan kvótaellenes tábort alkotnak, és a kvótarendszert támogató Németországban és Ausztriában is 25, illetve 35 százalékos az ellenzők aránya. 

A Nézőpont Intézet ügyvezetője felhívta a figyelmet arra is, kutatásuk alapján a közép-kelet-európai országok lakosságának 51 százaléka elégedetlen azzal, ahogy Brüsszel vezeti az európai közösséget. Ennek hátterében pedig elsősorban az áll, hogy az unió nem kezeli megfelelően az illegális határátlépéseket - húzta alá, hozzátéve, tízből hét megkérdezett nem értett egyet az EU jelenlegi gyakorlatával.

Az intézet kutatása kitért Soros György megítélésére is. Fodor Csaba elmondta, az amerikai milliárdos ismertsége a korábbi 38, majd 44 százalékról mostanra 60 százalékra nőtt, leginkább pedig Magyarországon és Romániában szerepel a köztudatban. Kiemelte, Soros György személyének megítélése egyértelműen negatív ott, ahol átlag feletti az ismertsége. Ezekben az országokban a megkérdezett kétharmada nem szimpatizál Soros Györggyel - mondta.

Fodor Csaba szólt arról is, hogy a felmérés alapján a visegrádi országok együttműködésének tartósan magas az ismertsége és az elfogadottsága is.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?